Hirdetés

Brassói szentgyörgyiekkel bővül a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája

„A játék öröme a legfontosabb tényező” – összegezte a héten hatodik alkalommal megrendezendő Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának (KEK) egyik legfontosabb célkitűzését Nyilasi Tibor, a Ferencváros legendás egykori válogatott labdarúgója, aki ezúttal is fővédnökként állt a 2010-ben útjára indított budapesti torna mellé.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. március 03., 19:042015. március 03., 19:04

A magyar fiatalok határokon átívelő közösségének erősítését és a felsőoktatási sportélet fejlesztését, népszerűsítését felvállaló megmérettetésen eleinte még csak magyarországi csapatok vettek részt, de később a Kárpát-medencei fiatalok is bekapcsolódtak: erdélyiek, felvidékiek és kárpátaljaiak is csatlakoztak a kezdeményezéshez.

„Minden évben bővül és fejlődik. Tavaly például már személyesen Michel Platini UEFA-elnök támogatta labdákkal a tornát” – tudtuk meg Gábor Csongortól, a címvédő Sepsi ’08 csapatának egyik oszlopos tagjától. A sepsiszentgyörgyiek az elmúlt négy évben nagyjából ugyanazzal a kerettel versenyeznek, összesen 21-en vannak, 18 és 30 év közöttiek.

„A KEK-en ketten lehetnek a keretben olyanok, akik nem egyetemisták: egy középiskolás és egy véndiák. A mérkőzések magas színvonalúak, mert a magyarországi csapatokban is vannak profi játékosok, mint ahogyan nálunk is játszanak romániai válogatott futsalosok” – magyarázta.

Ezzel együtt idén csupán a csoportkörből való továbbjutást fogalmazták meg célkitűzésként, a hazai élvonalban ugyanis bajnoki fordulót rendeznek, ezért hivatásos társaik nem tarthatnak velük a budapesti ELTE sporttelepén esedékes tornára. „Sokan hiányoznak, most egy fiatal kerettel lépünk pályára” – magyarázta. Részvételüket többnyire önerőből finanszírozzák, egyedül a városi önkormányzat és a Kovászna megyei ifjúsági szervezet támogatja néha őket kisebb öszszegekkel.

A budapesti KEK újoncainak számító Brassói Transilvania Egyetem csapata viszont még jelképes segítséget sem kap: a felkészülésüknek helyet adó teremért is fizetniük kell, a polgármesteri hivatal mellett a tanintézet is elutasította kéréseiket. Ennek ellenére az elmúlt években rendszeres résztvevői az erdélyi versenyeknek, a csapatvezető Czine Attila pedig úgy érzi, mostanra összeért a keret, képesek lesznek helytállni a KEK-en.

A Krónikának elárulta, hogy részvételüket már régóta tervezik, és – bár alakulatukat kizárólag amatőr teremlabdarúgók alkotják – reményeik szerint továbbjutnak a csoportkörből, és legalább negyeddöntős, esetleg elődöntős meccset vívhatnak majd. A brassói egyetemi csapat tagjai különben ugyancsak sepsiszentgyörgyiek, már gyermekkoruk óta rúgják együtt a bőrt, és mindenképp sikeres részvételben reménykednek.

Czine Attila és Gábor Csongor egyaránt a csíkszeredai Sapientia, valamint a magyarországi ELTE csapatát érzik legerősebb ellenfélnek. Mellettük pályára lép majd a kolozsvári Góbék és a Sixty-Nine is, akárcsak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatóiból összeállt együttes is.

A nevezők között Révkomáromból a Selye János Egyetem, Szabadkáról a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Beregszászról pedig a II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola szerepel, míg a magyarországi házigazdák mellett a Pécsi Tudományegyetem, a gödöllői Szent István Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Corvinus, a BME, valamint az abszolút újonc fővárosi Színház- és Filmművészeti Egyetem alakulatai indulnak a KEK-en.

Czinéék már szerda este elutaznak Budapestre, hiszen csütörtökön tartják a sorsolást, másnap pedig a csoportkör mérkőzéseivel elkezdődik a játék. A szombati zárónapon az alsó- és felsőházi rájátszásokat, valamint a döntőt rendezik, de ugyanekkor tartják meg az Egyetemi és Főiskolai Országos Cheerleader-bajnokságot is.

Ahogy Gábor Csongor is tájékoztatott, a KEK teremlabdarúgó-tornája köré kiegészítő események is társultak, és ennek szellemében már az is hagyománnyá vált, hogy minden évben karitatív tevékenységet is tartanak. Idén épp a nehéz sorsú erdélyi gyerekeket gondozó tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ számára gyűjtenek a szervezők sportfelszereléseket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés