
Fotó: Kristó Róbert
Hihetetlen, botrányos végjáték után a Brassói Corona hokicsapata nyerte meg – története során először – a román bajnokságot. A finálé sorsdöntő, csütörtök esti mérkőzésén a vendég Csíkszeredai HSC a lefújás előtt levonult a jégről, és az eredményhirdetésen sem jelent meg.
2014. április 11., 11:572014. április 11., 11:57
2014. április 12., 12:262014. április 12., 12:26
Telt ház volt a brassói jégcsarnokban csütörtök este a mindent eldöntő hetedik mérkőzésen, a hazai közönség mellett szép számú csíkszeredai szurkoló is biztatta kedvenceit.
Óvatos kezdés után a HSC Csíkszereda szerzett vezetést a 10. percben, amikor Farkas Tamás szerezte meg a korongot Polc kapuja mögött, kikorcsolyázott, majd egyedül tört kapura, és közelről, fonákkal a felső kapuvas alá emelt. A brassóiak hat perc múlva válaszoltak, Gliga húzta el a korongot a védők és a csíki kapuvédő mellett, átadását a kapu torkából küldte a hálóba Fodor Csanád – a játékvezetők csak a videofelvétel megtekintése után érvényesítették a találatot.
A második játékrész nagy harcot és ennek eredményeképpen sok kiállítást hozott, mindkét kapu előtt voltak gólhelyzetek, de a kapusok is a helyükön voltak. Az emberelőnyös helyzeteket egyik csapat sem tudta gólra váltani – a hazaiak egy alkalommal kettős előnyben sem tudták bevenni Kozuch ketrecét.
Gólt megint a HSC szerzett, amikor egy gyors támadás végén Moldován lövése után a brassói Polc kiejtette a korongot, az érkező Becze pedig közelről a hálóba kotorta (1-2). A harmadik játékrész kezdete után nem sokkal a csíkszeredai együttes növelni tudta előnyét, ezúttal emberelőnyben. Moldován egyedül hozta ki a korongot Polc kapuja mögül, és átadás helyett meglepetésre a hosszú felső sarokba lőtt (1-3).
A csíkiak jól tördelték a játékot egy darabig, a mérkőzés viszont rémálomként fejeződött be számukra. Eléggé érthetetlen módon jutott kettős emberelőnyhöz a Corona négy perccel a vége előtt, a második csíki játékost a jegyzőkönyv szerint a cserepadról érkező sértegetés miatt küldték pihenni.
Az előny meghozta a szépítő gólt, Zsók a hálóba küldte a Kozuchtól kipattanó korongot (2-3). Az utolsó percben, amikor a kapust is lehozták a jégről, a hazaiak Virág révén, aki közelről értékesített egy átadást, egyenlíteni tudtak (3-3).
Kozuch, a HSC kapusa ezután gól előtti szabálytalanságot reklamálva nekirohant a játékvezetőknek, ami végleges kiállítást jelentett neki.
De itt még nem volt vége: 4 másodperccel a lefújás előtt, amikor mindenki a hosszabbításra várt, Wehrs estében küldött bombalövése utat talált a csíki kapuba (4-3).
A HSC levonult a jégről, és, megfogadva szurkolóik biztatását, nem is tértek vissza. Az előírt várakozási idő után Gerald Podlesnik osztrák játékvezető lefújta a találkozót, a csíkiak – akiket nyolcéves uralkodás után taszítottak le a bajnoki trónról – az ezüstérmekért sem jöttek ki az öltözőből.
A brassói Monitorul Expres napilap arról írt, hogy a székelyföldi együttes szurkolói és játékosai nehezen viselték a vereséget: az újság szerint előbbiek mérgükben két gumiabroncsot dobtak a jégre, a hokisok pedig feldúlták öltözőjüket.
„Nem szép, amit a csíkszeredaiak műveltek. Bebizonyították, hogy nem tudtak veszíteni” – idézi a lap Florian Gheorghét, a román hokiszövetség elnökét, aki csak az aranyérmeket tudta átadni a Mol Ligában ezüstérmes, történetük legeredményesebb idényét produkáló brassóiaknak. Mivel a HSC a lefújás előtt levonult a jégről, minden bizonnyal zöld asztalnál veszíti el a csütörtöki találkozót.
A Csíkszeredai Sportklub megóvta az eredményt a játékvezetők ténykedése miatt.
A székelyföldi játékosok sorát felvonultató brassói, illetve a csíkszeredai együttes idei döntőjét több botrány övezte. A HSC a finálé elején azt nehezményezte, hogy nem tiltották el a brassói Jevgenyij Piszarenkót. A finálé negyedik, múlt pénteki mérkőzése után a házigazda csíki csapat alapfokon pénzbüntetést kapott, mert szurkolói a találkozó után egy hokibotot dobtak a magyarországi játékvezetők felé.
A román bajnokság bronzérmese szintén egy erdélyi csapat, a Gyergyószentmiklósi Progym lett, amely a kisdöntőben a Steauát múlta felül.
Román bajnoki döntő, 7., utolsó mérkőzés:
Brassói Corona–Csíkszeredai HSC 4-3 (1-1, 0-1, 3-1).
Gólszerzők: Fodor Csanád (16.), Zsók Levente (57.), Virág Csanád (60.), Kevin Wehrs (60.), illetve Farkas Tamás (10.), Becze Tihamér (34.), Moldován Ervin (42.).
Büntetőpercek: 26-51 (a csíki Kozuch 5+20 perc végleges fegyelmit kapott).
Vezették: Gerald Podlesnik (osztrák), Máthé István és Mihai Butucel (mindkettő romániai).
Az egyi fél negyedik sikeréig tartó döntőben 4-3-ra nyert a Brassói Corona.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!