Hirdetés

Boldog a „tékozló” Janics Natasa

A háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Dusev-Janics Natasa boldog, hogy Magyarországon folytathatja pályafutását.

2013. március 20., 06:492013. március 20., 06:49

„Nagyon boldog vagyok, hogy ott folytathatom, ahol abbahagytam, megkönnyebbültem, mert legalább tudom tervezni a jövőmet – mondta Janics, aki március 11-én jelentette be, hogy korábbi terveivel ellentétben mégsem szerb, hanem továbbra is magyar színekben versenyez majd. – A legfontosabb számomra a versenyzés, nem akartam abbahagyni a kajakozást egy olyan rosszul sikerült olimpia után” – nyilatkozta a sportoló, aki a londoni ötkarikás játékokon K-2 500 méteren Kovács Katalinnal ezüst-, K-1 200 méteren pedig bronzérmet szerzett.

Janics hozzátette: elsősorban a sportág hazai ereje, magas színvonala miatt döntött a „visszatérés” mellett. „Ez a pár hónap elég volt ahhoz, hogy belássam, nekem semmi keresnivalóm sincs szerb versenyzőként. Hozzászoktam az itteni szövetség rendszeréhez, nem tudtam átállni az ottanira” – mondta Janics. Az 500 méteren egyesben a 2004-es athéni olimpián, valamint K-2 500 méteren Kovács Katalinnal Athénban és 2008-ban Pekingben aranyérmes Janics a magyar szövetségről elmondta: komoly tradíciókkal rendelkezik, ráadásul éveken keresztül folyamatosan jobbá tette a magyar csapatot. Janics tisztában van vele, hogy döntése várhatóan nagy vihart kavar majd a szurkolók körében: „Jól tudom, sokaknak nem tetszett a döntésem, de nem tudják, mi van a fejemben. A magyar szurkolónak nagyon sok örömet köszönhetek, rájöttem, hogy hibáztam. Elnézést kérek, ha valaki csalódott bennem, igyekszem majd jóvá tenni, ha lehet.” A 30 éves sportoló Győrben folytatja pályafutását, korábban Szegeden készült. „Szegedre nem akartam visszamenni, van okom rá, de nem akarok róla beszélni. Vidéki lány vagyok, Budapest nem nekem való. Remélem, jól fogom érezni magam Győrben is, az ottani egy családias klub” – fogalmazott a sportoló, aki jelenleg Portugáliában edzőtáborozik. Mint mondta, jó erőben van, de „a fejében vannak még rossz maradványok”. „Egyelőre nem várhatok el semmit, de mindenki a csapatba szeretnék kerülni, ami Magyarországon nem könnyű” – mondta Janics.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés