Hirdetés

BL: képes megállítani az Oltchim a Győrt?

Az eddig minden ellenfelét leiskolázó Győri ETO KC az utolsó pillanatban feltámadt Râmnicu Vâlcea-i Oltchim női kézilabdacsapatával méri össze erejét szombaton Bukarestben a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

2013. április 05., 09:152013. április 05., 09:15


A szinte évente megismétlődő presztízscsata favoritja ezúttal a magyar bajnok, amely összes eddigi meccsét megnyerte a legrangosabb európai kupasorozat jelenlegi szezonjában – ez korábban egyetlen csapatnak, a Hypónak sikerült a BL 2007/2008-as idényében. Nem véletlen, hogy a szűk világelitben immár hat éve helyet foglaló Győr nagyon bízik abban, hogy nemcsak az anyagi gondokkal küszködő román bajnokon jut túl, hanem története során először a trófeát is elhódítja.

Martín: a szívre is szükség lesz

A világsztár játékosokkal felálló ETO spanyol vezetőedzője, Ambros Martín ugyanakkor tisztában van vele, hogy nem lesz könnyű dolguk már az elődöntőben sem, éppen ezért személy szerint nem tekinti nagy esélyesnek együttesét. „Kijelenthetjük, hogy az Oltchim a legerősebb ellenfél, amellyel ebben a szezonban találkozunk. Ilyen szinten nincsenek favoritok, minden a csapatok pillanatnyi formájától függ. Elmondtam a játékosaimnak, hogy az eddigi meccseiket az eszükkel és a kezükkel nyerték meg, ebben a párharcban azonban már szívvel is játszani kell. Minden szempontból felkészültünk” – fogalmazott a Győr irányítását tavaly nyáron átvevő Ambros Martín.

A kisalföldiek a tavalyi elődöntőből is erőt meríthetnek, hiszen akkor szintén a Vâlceával kerültek szembe – a négygólos idegenbeli vereség után Veszprémben nyolccal vágtak vissza, a fináléban azonban kevesebb idegenben lőtt góljuk miatt elbuktak a Buducsnoszt Podgoricával szemben. Három éve viszont az Oltchim kerekedett felül: szintén a legjobb négy között Magyarországon döntetlen született, otthon pedig néggyel nyertek a vâlceaiak. A csúcsra azonban nekik sem sikerült feljutniuk, a 2010-es döntőt a Viborg nyerte meg.

Vestergaard: megvan a titkos ellenszer

A dán csapatot akkor az a Jakob Vestergaard irányította, aki most éppen az Oltchimet edzi. A skandináv sikeredző ráadásul egy évvel korábban, 2009-ben az ETO legyőzésével hódította el a Viborg trénereként a BL-trófeát, úgyhogy mindkét csapat kellemes emlékeket idéz fel benne. „A Győr nagyon erős, tapasztalt és jól öszszerakott együttes, de tökéletes csapat nem létezik. Megvan a terv a legyőzésükre, de erről nem beszélhetek – nyilatkozta a román csapatnál nyár óta dolgozó dán szakember, aki az ötödik külföldi edzője az Oltchimnek, de ennyi ideig egyikük sem bírta a Vâlcea kispadján.

Vestergaard már az idény elején megjósolta, hogy a Győr, a Larvik, a Krim Ljubljana és az Oltchim fog az elődöntőbe jutni, ezért a kezdetektől fogva olyan rugalmas játékrendszert dolgozott ki, hogy mindegyik lehetséges riválisra legyen ellenszerük. Vestergaard akkor sem aggódott, amikor csapata két vereséggel kezdte a középdöntőt: tudta, hogy a sérülések és az anyagi gondok ellenére milyen hatalmas tartalék erőket tud megmozgatni csapata, amely megtanult nagy nyomás alatt jól teljesíteni. A dán tréner a Győr kiváló formájától sem tart – szerinte az ellenfél túlzott magabiztossága a javukat szolgálhatja.

A két klub már jóval a párharc előtt elkezdte az idegek harcát: sokáig azon meccseltek, mikor és hol rendezzék meg a mérkőzéseket. Végül az elődöntő szombaton Bukarestben kezdődik el (Digi Sport 1, Digi Sport Hu, 18.00), ahol telt ház, 5000 szurkoló előtt játszanak majd – a támogatók több ezer zászlóval, pólóval és zajt csapó eszközzel szerelik fel a drukkereket, a fővárosi sportcsarnokban soha nem látott hangulatot ígérve. A visszavágót csütörtökön rendezik Veszprémben. A másik párharc a Larvik otthonában kezdődik szintén szombaton, Ljubljanában pedig egy héttel később játszanak.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés