Hirdetés

BL: a Veszprém a PSG-vel mérkőzik a négyes döntőért

Az MKB-MVM Veszprém kézilabdacsapata a Császár Gábort is foglalkoztató Paris Saint-Germainnel találkozik a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében – derült ki kedden, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) bécsi székházában tartott sorsoláson. Az EHF-kupában svéd ellenfél vár a Konstancai HCM-re, portugál a Pick Szegedre.

Hírösszefoglaló

2014. április 01., 16:502014. április 01., 16:50

A Bajnokok Ligájában az első összecsapásokra április 16. és 20. között, a visszavágóra április 23. és 27. között kerül majd sor. A Veszprém a második találkozón lép pályára hazai környezetben. A sorozat négyes döntőjét Kölnben rendezik.

A PSG a csoportkörből a Barcelona mögött hat győzelemmel, három vereséggel és egy döntetlennel a második helyen jutott tovább, a nyolcaddöntőben pedig a szlovén Velenje együttesét búcsúztatta 62-55-ös összesítéssel. A francia klub 2012 óta erősödött meg – akkor katari kézbe került –, olyan szupersztárok igazoltak a francia fővárosba, mint Luc Abalo, Daniel Narcisse, Mikkel Hansen vagy Igor Vori.

„Nem igazán vagyok boldog, a lehetséges legerősebb ellenfelet kaptuk. Ha lehetne újabb sorsolást rendezni, újra sorsolnék. Nagyon erős csapat a PSG, nagyon erős kerettel\" – nyilatkozta Hajnal Csaba, a veszprémiek sportigazgatója az EHF Tv-nek a sorsolás után.

„A német csapatokat jobban ismerjük, a macedón együttesek is kitűnőek, ám inkább német csapatot választottunk volna ellenfélül. De ez a sorsolás, jól kell felkészülnünk, a szurkolók biztosan segítenek minket, ebből erőt kell meríteni\" – tette hozzá a sportvezető.

A tegnapi bécsi sorsoláson az is kiderült, hogy a Pick Szeged az EHF-kupában a lisszaboni Sportinggal, míg a Konstancai HCM a svéd Lugi együttesével csap majd össze a legjobb nyolc között.

„A legfontosabb, hogy a Sporting is egy komoly csapat, nem szabad lebecsülni őket. Dániában, a Skjern otthonában is fölényesen nyertek, ez pedig komoly fegyvertény\" – nyilatkozta a szegediek honlapján Juan Carlos Pastor vezetőedző. A spanyol szakember szerint a csapat célja nem lehet más, mint kiharcolni a berlini négyes döntőbe jutást.

A román csapat sorsolása Laurenţiu Toma szélső szerint ideális: „Pontosan ezt szerettük volna. A Lugi volt a legelfogadhatóbb ellenfél a három közül. A Montpellier vagy a Pick Szeged csapatával játszhatunk majd a négyes döntőben, ha kvalifikáljuk magunkat.\"

Az első mérkőzéseket április 19-én vagy 20-án, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

Bajnokok Ligája, a negyeddöntő párosítása: Paris Saint-Germain–MKB-MVM Veszprém, Rhein-Neckar Löwen–FC Barcelona, SG Flensburg-Handewitt–Vardar Szkopje, Metalurg Szkopje–THW Kiel.

EHF-kupa, a negyeddöntő párosítása: Sporting CP–Pick Szeged, Montpellier–HBC Nantes, Konstancai HCM–Lugi. A negyeddöntőben csak három párharcot rendeznek, a D csoportban győztes német Füchse Berlin ugyanis házigazdaként automatikusan tagja lett a sorozat négyes döntőjének.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés