Hirdetés

Bemutatták a méregdrága lila futballcsoda látványtervét, mindkét kormánypárt a „szponzorok” között

Lehet drukkolni neki. Az új temesvári stadion több mint 167 millió euróba kerül és 30 ezer férőhelyes lesz a jelenlegi tervek szerint •  Fotó: Facebook/Alin Nica

Lehet drukkolni neki. Az új temesvári stadion több mint 167 millió euróba kerül és 30 ezer férőhelyes lesz a jelenlegi tervek szerint

Fotó: Facebook/Alin Nica

A Temes Megyei Tanács újfent elfogadta a bánsági megyeszékhelyen építendő, 30 ezer férőhelyes stadion műszaki-gazdasági mutatóit, ez alkalomból pedig bemutatták a régi nagy aréna helyére megálmodott létesítmény látványterveit is. A jelenlegi elképzelések szerint több mint 167 millió eurót felemésztő, régóta várt és ígérgetett megaberuházás megvalósulása – mely a nyáron ismét veszélybe került a megszorítások miatt – immár csak kormányhatározatoktól függ, miután maga a miniszterelnök is áldását adta a politikai meccsek által sokáig megakasztott projektre.

Páva Adorján

2023. október 27., 21:482023. október 27., 21:48

„Így fog kinézni Temesvár stadionja. Készen állunk a jelenlegi aréna lebontására, a terep előkészítésére. Várjuk Bukarestből a beígért kormányhatározatokat, hogy utána munkához láthassunk” – közölte csütörtökön Facebook-oldalán Alin Nica megyei tanácselnök, aki bejegyzéséhez több fényképet is csatolt a tervezett sportlétesítményről – mely a helyi Poli sportklub hagyományos lila-fehér színeiben pompázik –, természetesen látványtervek formájában.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben megválasztott politikus azok után posztolt a közösségi oldalon, hogy az önkormányzat elfogadta a jelenlegi Dan Păltinișanu-stadion helyén építendő stadion műszaki-gazdasági mutatóit rögzítő korábbi határozat módosítását. Ezt az állami finanszírozást biztosító Országos Beruházási Társaság (CNI) kérésére tették, mely pontosításokat kért, hogy a fejlesztési minisztérium illetékes szakbizottsága is rábólinthasson a projektre.

Hirdetés
•  Fotó: Facebook/Alin Nica Galéria

Fotó: Facebook/Alin Nica

„Ez az egyik legfőbb célkitűzésünk, és örvendek, hogy politikai hovatartozástól függetlenül, mindenki ezért lobbizik. Ahogyan korábban Alfred Simonis házelnök és Marcel Ciolacu kormányfő is jelezte, várjuk a minisztériumi engedélyeket követő kormányhatározatokat, hogy nekifoghassunk a régi stadion lebontásának, és kiírhassuk az új megépítését célzó versenytárgyalást” – nyilatkozta csütörtökön Alin Nica.

Aki ismét megragadta az alkalmat, hogy magyarázattal szolgáljon az óriási összegeket felemésztő sportberuházásra.

„Temesvár több mint 300 ezer lakost számlál, a teljes agglomerációban több mint 500 ezren élnek. Ha csak 10 százalékkal számolunk, a legfőbb sportlétesítménynek 30–50 ezer néző befogadására kell alkalmasnak lennie. A városban hét meglévő stadiont vettünk nyilvántartásba, beleértve a régi Dan Păltinișanut is. Mindezek összesen 60 ezer férőhelyet számlálnak, ám ehhez nem társul modern lelátói és sportinfrastruktúra” – boncolgatta a liberális megyei tanácselnök.

•  Fotó: Facebook/Alin Nica Galéria

Fotó: Facebook/Alin Nica

Aki egyébként a nyáron még arra panaszkodott, ismét megakadt a sok-sok éve dédelgetett projekt a kormány tervezett megszorító intézkedései miatt, amelyeket az immár szociáldemokrata vezetésű kabinet jelentett be. Csakhogy szeptember végén maga Marcel Ciolacu miniszterelnök is az ügy mellé állt: még a helyi vezérszurkolókkal is találkozott Temesváron, hogy személyesen is ígéretet tegyen nekik az új aréna megépítéséről.

„Temesvár megérdemli, hogy a városhoz méltó stadionja legyen. A politikai büszkeségek hosszú éveken keresztül megakasztották Románia eme nagy egyetemi központjának sportinfrastruktúra-fejlesztését. Egyeztettem a Temesvári Poli szurkolótáborának képviselőivel. Minden akadályt elhárítunk, igazságot szolgáltatunk Temesvárnak!” – írta Facebook-oldalán látogatása után Ciolacu. Akinek szavait, illetve a PSD támogatását később Alfred Simonis ideiglenes képviselőházi elnök, a párt megyei szervezetének vezetője is megerősítette.

Kell is a támogatás, hiszen sok-sok pénzről van szó: az új stadion a jelenlegi tervek szerint 836 949 206 lejből, azaz több mint 167 millió euróból fog megépülni, javarészt központi költségvetésből, a megyei tanács 22,4 millió lejjel „száll be”.

•  Fotó: Facebook/Alin Nica Galéria

Fotó: Facebook/Alin Nica

Ezzel a temesvári aréna Románia második legdrágább sportlétesítménye lesz. Amint nemrég a romániai-erdélyi stadionépítéseket összefoglaló cikkünkben is kitértünk rá: ennél csak a bukaresti Nemzeti Aréna került többe, amelyet 2011-ben adtak át, 55 635 férőhelyes, és 235 millió eurót emésztett fel megépítése.

korábban írtuk

Két új stadiont kaphat a „harmadosztályos” város, miközben mindenhol ráfizetéses a fejetlen arénaépítés
Két új stadiont kaphat a „harmadosztályos” város, miközben mindenhol ráfizetéses a fejetlen arénaépítés

A polgármesteri hivatal áll nyerésre a megyei önkormányzattal szemben a temesvári stadionépítések „versenyében”.

Mivel korábban arról szóltak a hírek, hogy az új temesvári nagy stadion 32 ezer férőhelyes lesz, sok helyen most is úgy hirdetik a bánsági arénát, mint az ország leendő második legnagyobb stadionját. Azonban a mostani hivatalos dokumentumokban szereplő 30 ezer férőhely már nem elég ehhez, hiszen a Kolozsvár Aréna (amelyet 2011-ben adtak át és 45 millió euróba került) hivatalosan 30 200 férőhelyes.

Amint arról az említett cikkünkben is beszámoltunk, eközben a helyi tanács is stadiont épít a bánsági városban: a több mint 10 ezer férőhelyes moduláris sportlétesítmény megvalósítása néhány lépéssel előrébb jár.

•  Fotó: Facebook/Alin Nica Galéria

Fotó: Facebook/Alin Nica

Bár nem kérdés, hogy a nagy futballhagyományokkal rendelkező Temesvár megérdemel egy új stadiont, a kettő egyszerre még a sportrajongók számára is soknak tűnhet. Főleg annak tudatában, hogy a bánsági városnak jelenleg nemhogy a fociélvonalban, de még a másodosztályban sincs képviselője.

A Poli ugyanis a Liga 2 elmúlt idényében kiesett a harmadosztályba, akárcsak a város másik, egykoron neves együttese, a Ripensia.

Az elmúlt bő évtizedben tucatnyi új stadion épült Romániában, és ugyanennyi áll a tervezési folyamat valamilyen szakaszában. Ám a közpénzből megvalósult projektek közös átka, hogy a „voksbarát” beruházások pénznyelővé váltak. Pedig nyereséget is hozhatnának, ha ésszel tervezik meg őket. Ehhez azonban a létesítményeknek sokkal többről kellene szólniuk, mint „csak a foci”. A lényeg, hogy az aréna ne csak a hétvégi meccs idején nyíljon meg, hanem folyamatos élet, aktivitás legyen benne, amiért mások fizetnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
Hirdetés
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
2026. június 10., szerda

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok

A társházigazda Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság csütörtöki mérkőzésével veszi kezdetét a XXIII. labdarúgó-világbajnokság, amelyen az Európa-bajnok Spanyolország és a legutóbb ezüstérmes Franciaország számít a legnagyobb favoritnak.

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok
2026. június 04., csütörtök

Szoboszlai Dominikot választották a szezon legjobbjának a Liverpoolnál

A szurkolók Szoboszlai Dominikot választották az idény legjobbjának az angol bajnokságban szereplő Liverpool labdarúgócsapatánál.

Szoboszlai Dominikot választották a szezon legjobbjának a Liverpoolnál
Hirdetés
Hirdetés