
Vereség. A Ferencváros hiába vezetett félidőben Varga Barnabás góljával, a Qarabag fordítani tudott
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.
2025. augusztus 20., 07:302025. augusztus 20., 07:30
A párharc első felvonásán a házigazdák Varga Barnabás gyönyörű góljával kerültek előnybe, a vendégek azonban a szünet után a tavaly még a Ferencvárost erősítő, két gólpasszt is kiosztó Kady Borges vezényletével fordítottak, és kétgólos előnyre tettek szert.
Robbie Keane vezetőedző ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, mint egy hete a Ludogorec ellen 3-0-s sikerrel megvívott, és továbbjutást jelentő BL-selejtezőn.
s bár a 9. percben Varga Barnabás fejese után a labda éppen csak elkerülte a bal felső sarkot, illetve öt perccel később Lenny Joseph elgurította a tizenhatoson kívülre kifutó kapus mellett a labdát, amely a jobb kapufa mellé gurult, de többnyire az azeriek akarata érvényesült.

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
A korábban a Ferencvárosban futballozó Kady Borges és a csapatkapitány Abdullah Zoubir vezette középpályássor feltűnően gyorsan játszotta át a pálya középső harmadát. Igaz, helyzetig nem jutott a Qarabag, de gyakran járatta a labdát a hazaiak tizenhatosának előterében.
A magyar élvonalban tavaly előtt és tavaly is gólkirályi címet szerző huszonháromszoros válogatott csatár idei ötödik Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzésén az ötödik gólját szerezte. Kisvártatva Joseph növelhette volna az előnyt, de a francia légiós csavarása után a Qarabag lengyel kapusa hatalmas bravúrral kiütötte a bal felső sarokba tartó labdát. Közvetlenül a szünet előtt Ötvös Bence megsérült, egy rossz mozdulat következtében a bokáját fájlalva terült el a gyepen, majd sírva hagyta el a pályát.
Az előreívelésekkel Varga Barnabás és Joseph az esetek többségében nem tudott mit kezdeni, és az ellenfél több veszélyes támadást is vezetett a bal szélen.
Az elfáradt Stefan Gartenmann mellett a csereként pályára lépő Emmanuel Addai elhúzott néhányszor, ezért Robbie Keane lecserélte a svájci védőt, és pályára küldte a hárommérkőzéses eltiltását letöltő Ibrahim Cissét, aki stabilizálta is a védelem jobb oldalát.
Ettől függetlenül – Kady Borges második gólpasszát követően – a Qarabag egy szöglet után vezetést szerzett, majd azzal a lendülettel elkezdte húzni az időt.

A magyar bajnok Ferencváros hazai pályán 4-3-ra legyőzte az örmény Noah együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulós párharcának szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel jutott tovább.
A harminchatszoros magyar bajnok négy év után játszhat újra a legrangosabb európai kupasorozat play-offjában, s ha sikerrel veszi a párharcot, öt év után szerepelhet újra a BL-főtáblán, amelyet korábban csoportkörnek neveztek.
A visszavágót jövő héten szerdán rendezik Bakuban, közép-európai idő szerint 18.45-től.
Bajnokok Ligája, selejtező, rájátszás, első mérkőzés:
Ferencvárosi TC-Qarabag FK (azeri) 1-3 (1-0)
Groupama Aréna, 19 675 néző, v.: Joao Pinheiro (portugál)
gólszerzők: Varga B. (29.), illetve Jankovic (50.), Medina (67.), Gurbanli (85.)
sárga lap: Szalai G. (93.), Pesic (95.), illetve M. Silva (69.)
Ferencváros: Dibusz - Gartenmann (Cissé, 63.), Raemaekers, Szalai G. - Makreckis, Tóth A., Ötvös (Zachariassen, a szünetben), Kanichowsky (Levi, 77.), O'Dowda - Joseph (Gruber, 70.), Varga B. (Pesic, 70.)
Qarabag: Kochalski - M. Silva (Bolt, 92.), Mustafazade, Medina, Dzsafargulijev - Pedro Bicalho, Jankovic - Leandro Andrade (Addai, 58.), Kady, Zoubir (Kouakou, 92.) - Akhundzade (Gurbanli, 81.)
A csoportjából százszázalékos mérleggel érkező magyar válogatott sokáig szoros meccset vívott Hollandiával, amely ellen azonban végül 16-11-re nyert a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság első középdöntős mérkőzésén.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
szóljon hozzá!