Hirdetés

Bajnokok Ligája: még reménykedik a Juventus

Ma kialakul a labdarúgó-Bajnokok Ligája elődöntőjének mezőnye. A Bayern München egyértelmű favoritként lép pályára Torinóban – a Juventusnak szinte tökéletes játékra lesz szüksége ahhoz, hogy ledolgozza kétgólos hátrányát.

2013. április 09., 20:222013. április 09., 20:22

Antonio Conte tanítványai a múlt kedden rendezett első találkozón úgy kaptak ki 2-0-ra a bajor sztárcsapat vendégeként, hogy szinte semmi értékelhetőt nem mutattak a mérkőzésen, rengeteg hibával játszottak, s ezeket a müncheniek könyörtelenül ki is használták. A Bayern szombaton, hat fordulóval a zárás előtt már megnyerte a Bundesliga 2012/13-as szezonját, ezzel ráadásul rekordot döntött, ilyen korán ugyanis még egyetlen gárdának sem sikerült elhódítania a salátástálat a német bajnokság történetében. A müncheni csapat ugyanakkor ezúttal kihagyta a bajnoki diadal tradicionális megünneplését, s elkezdett készülni a mai összecsapásra, amelyet abban a stadionban vív meg, ahol a 2011-es átadás óta külföldi gárda még nem tudta legyőzni a Juvét. „Elértük a legfőbb célunkat, de ha szeretnénk megkoronázni az ebben az idényben nyújtott teljesítményünket, akkor továbbra is koncentráltan kell futballoznunk” – fogalmazott Uli Hoeness, a Bayern elnöke, aki hozzátette, élniük kell az eséllyel, és be kell jutniuk a BL elődöntőjébe.

Az előző szezonban veretlenül bajnok, most is listavezető Juventus játékosait megviselte a múlt heti müncheni vereség, de nem elsősorban annak mértéke, hanem a bajorok mezőnyfölénye. „Nem az a csapat vagyunk, amely olyan rosszul futballozott Münchenben – nyilatkozta Giorgio Chiellini, a tornióiak védője. – Annál sokkal jobban tudunk játszani, s alig várjuk, hogy megfordíthassuk a párharc alakulását.” A torinói találkozón a hazaiaktól hiányozni fog a chilei Arturo Vidal, akit az előző meccsen kapott sárga lapja miatt eltiltottak. A Bayern ugyanakkor nem számíthat az első összecsapáson súlyos sérülést szenvedett irányítójára, Toni Kroosra, akit vélhetően Thomas Müller pótol majd.

A másik mai párharcban az FC Barcelona várhatóan legjobbja, a legutóbbi négy Aranylabdadíj szavazáson diadalmaskodó Lionel Messi nélkül fogadja a Paris Saint-Germain együttesét, amelynek otthonában múlt héten 2-2-es döntetlent játszottak. A négyszeres BL-győztes katalán gárda sorozatban hatodszor juthat az elődöntőbe, s erre minden esélye megvan, ugyanis legutóbbi 20 hazai meccsén nem szenvedett vereséget. Utoljára 2009. október 20-án a Rubin Kazany győzött a Camp Nou Stadionban. A Barca a legutóbbi hat hazai negyeddöntős összecsapását megnyerte, ezeken a mérkőzéseken pedig 19-szer volt eredményes. Érdekesség, hogy az európai kupákban a Barcelona eddig hét olyan párharcot vívott meg, melynek első mérkőzésén 2-2-es döntetlent ért el idegenben, és mindegyik esetben továbbjutott. A Barcelona az elmúlt bajnoki fordulóban megmutatta, hogy a sérült Messi nélkül is képes nyerni, ugyanis a Mallorcát 5-0-ra ütötte ki köszönhetően Cesc Fabregás mesterhármasának, illetve Alexis Sanchez duplájának.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, mai visszavágók: Juventus–Bayern München (az első meccsen 0-2; Digi Sport 2, Dolce Sport 2, 21.45), FC Barcelona–Paris Saint-Germain (2-2; Digi Sport 1, Dolce Sport 1, Digi Sport Hu, 21.45).

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés