
Nem hozott szerencsét. Szoboszlai lőtte a Liverpool 500. gólját a Bajnokok Ligájában
Fotó: Facebook/Liverpool FC
Szoboszlai Dominik gólja ellenére a Liverpool 4-1-re kikapott szerdán a vendég PSV Eindhoventől a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának ötödik fordulójában.
2025. november 27., 07:372025. november 27., 07:37
A magyar válogatott csapatkapitánya mellett Kerkez Milos is kezdőként lépett pályára a Vörösöknél, akik azonban hat perc után hátrányba kerültek a horvát Ivan Perisic büntetőjével. Ezt követően a holland együttes végig alárendelt szerepben futballozott a szünetig, így nem volt váratlan az angolok egyenlítése, Szoboszlai egy kipattanót lőtt 11 méterről a kapuba. Ez a találat ráadásul hatalmas mérföldkő a Liverpool történetében, ugyanis ez volt a klub 500. gólja a legrangosabb európai kupasorozatban.
A második játékrészben sokkal kiegyenlítettebb küzdelem zajlott a pályán, de megint a befejezéseknél sokkal pontosabb PSV került előnybe, bő negyedórával a vége előtt pedig már 3-1-re vezetett.
Innen már nem tudott visszakapaszkodni az angol bajnok, sőt a hosszabbításban még súlyosabbá vált a kudarca.
A Liverpool hullámvölgye egyre csak mélyül, ugyanis ez volt sorozatban a harmadik veresége, ráadásul mindannyiszor legalább három gólt kapott, illetve a legutóbbi 12 meccséből kilencet elvesztett.

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
ugyanis a két hibátlan gárda rangadóján az Arsenal 3-1-re verte a Bayern Münchent Londonban, míg az idén döntős Internazionale négy sikert követően hosszabbításban kapott góllal 2-1-re kikapott az Atlético Madrid vendégeként.
A címvédő Paris Saint-Germain viszont be tudta gyűjteni a három pontot, mert bár kétszer is hátrányban volt, végül hazai pályán – többek között a portugál Vitinha mesterhármasával – 5-3-ra felülmúlta az angol Tottenham Hotspurt.
ugyanis a Real Madrid francia világbajnok csatára négyszer volt eredményes, vezérletével pedig a királyi gárda 4-3-ra győzött a görög Olimpiakosz otthonában.
A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9-24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A nyolcaddöntőbe kerülésért februárban küzdenek az érintett csapatok, a nyolcaddöntő meccsei március 10-11-én, illetve 17-18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7-8-án és 14-15-én rendezik, az elődöntő meccseire pedig április 28-29-én, valamint május 5-6-án kerül sor.
A döntőt Budapesten a Puskás Arénában rendezik május 30-án.
korábban:

A Liverpool Szoboszlai Dominik átadása után született góllal 1–0-ra legyőzte a Real Madridot hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójának keddi játéknapján.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!