Hirdetés

Bajnok a Váradi VSK, ezüstérmes a Maros KK

Végig kiélezett csatát vívott egymással a Nagyváradi VSK és a Marosvásárhelyi Maros KK a férfi kosárlabda Nemzeti Liga döntőjének ötödik mérkőzésén: a győztes kiléte a hajrában dőlt el, amikor a nagyváradi együttes pontosabban játszott, ezzel megszerezte története első trófeáját. 

Horváth Bálint Ottó

2016. június 03., 11:162016. június 03., 11:16

2016. június 04., 00:042016. június 04., 00:04

A mindent eldöntő csütörtöki mérkőzés előtt mindkét együttes egy meccset nyert meg hazai pályán és egyet idegenben. A Nagyváradi VSK előnyben várta az összecsapást, hiszen az Antonio Alexe Sportcsarnok adott otthont az összecsapásnak.

Lendületes játékkal és szorosan kezdődött a mérkőzés, az első negyed közepén 9:9-et mutatott az eredményjelző. Ezután a vásárhelyiek sok dobást elhibáztak, és a pontosabban játszó hazaiak az első tíz perc végére 5 pontos előnyt dolgoztak ki.

A folytatásban továbbra is eredményesebben játszott a Nagyvárad, magabiztosan vezetett, és 10 ponttal is elhúzott. Martinics négy hárompontosával meccsben maradt a Maros KK, így szünet előtt szorossá tette az eredményt, és három pontra felzárkózott (43:40).

Térfélcsere után kiegyenlített maradt az összecsapás, majd a VSK növelte előnyét, és kilenc ponttal meglépett. A negyed végén ismét közelebb férkőztek a vásárhelyiek, akik visszaállították a hárompontos különbséget (58:55).

A zárónegyedben rendkívül szorosan alakult az eredmény, meglátszott a nyomás a csapatokon, hiszen sorra rontották el támadásaikat. Többszöri próbálkozás után szűk négy perccel a vége előtt a Maros KK Mohammed triplájával átvette a vezetést (62:64), azonban a hazaiak gyorsan egyenlítettek. Kiélezett volt a végjáték, amelyet Nagyvárad csapata jobban bírt, visszavette az előnyt, és Zupan, illetve Zeno kosaraival végleg eldöntötte a mérkőzést (79:73). Ezzel a hazaiak emelhették magasba a bajnoki trófeát, a Maros KK pedig ismét meg kellett elégedjen az ezüstéremmel.

A meccs embere a hazaiaktól Martin Zeno volt, aki 21 pontot szerzett, 5 befejező passzt adott és 5 lepattanót gyűjtött. A Maros KK-nál Mohammed (23 pont, 5 kosárpassz, 4 lepattanó) és Martinics (22 pont, 2 befejező passz, 3 lepattanó) voltak a húzóemberek, rajtuk kívül egy játékos sem jutott el tíz pontig.

Győzelmével a szezon során kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Nagyváradi VSK története első bajnoki címét, egyben trófeáját nyerte meg, míg a Maros KK 2013 és 2015 után harmadik döntőjét veszítette el.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Szászgáspár Barnabás, a Maros KK vezetőedzője elmondta, kiegyenlített volt a döntős párharc, amelyben az a csapat nyert, amely mentálisan erősebb volt. Megjegyezte, Nagyvárad higgadtabban és megfontoltabban játszott, illetve meglátszott a játékosok tapasztaltsága. Szászgáspár megdicsérte csapatát és szakmai stábját: „Minden erőnket beleadtuk, és a végsőkig küzdöttünk, hogy megnyerjük a bajnoki címet, azonban ez nem sikerült” – mondta a vásárhelyi szakvezető, aki hozzátette, nem volt könnyű döntőbe jutniuk, és látványos finálét játszottak, amelynek végén a legjobb győzött.

Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, döntő, 5. mérkőzés, Nagyvárad, Antonio Alexe Sportcsarnok, 1900 néző:

Nagyváradi VSK–Marosvásárhelyi Maros KK 79:73 (20:15, 23:25, 15:15, 21:18)

Nagyvárad: Zeno 21, Mandache 13 (3x3), Franklin 12, Barnette 11 (1x3), Lucsics (8x3), Pașca 6 (1x3), Nuhanovics 5, Zupan 3.
Maros KK: Mohammed 23 (3x3), Martinics 22 (6x3), Lázár 7, Barro 6, Polyák 5 (1x3), Frasenyuk 4 (1x3), Gajovics 4, Pustahvar 2.
Vezették: Marius Ciulin (Konstanca), Bogdan Podar (Kolozsvár), Alexandru Olaru (Bukarest)

Összesítésben a Nagyváradi VSK 3-2-re megnyerte a párharcot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben elkészült Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobra, amelyet a közeljövőben lepleznek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Hirdetés
2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
Hirdetés
Hirdetés