Hirdetés

„Viráglány” nagy célokkal – Interjú Miklós Edit alpesi sízővel

A csíkszeredai születésű Miklós Edit alpesi síző nagy célokkal áll rajthoz pályafutása második olimpiáján, ahol immár a magyar színeket képviseli. A szocsi mezőnyből nemcsak bátor versenyzéssel, de a csodálatos kalocsai mintás felszerelésével is kitűnik, amely miatt viráglánynak is szólítják.

Nagy-Méhész Tünde

2014. február 04., 15:062014. február 04., 15:06

2014. február 05., 12:172014. február 05., 12:17

– Az alpesi sízők világkupa-sorozatának versenyei alig értek véget, el is utaztak Szocsiba. A nagyon sűrű versenynaptárt figyelembe véve hogyan sikerült a felkészülés?

– A versenyzés is a felkészülés része, illetve az egyik legjobb edzésforma. Idén sikerült minden lesikló- és szuperóriás-műlesikló világkupa-futamon elindulnom, úgyhogy versenyzés szempontjából rá vagyok hangolódva az olimpiára. Nyáron a nagy csapatok délre utaztak, téli körülmények között edzhettek, mi sajnos csak az európai gleccsereket engedhettük meg magunknak. Viszont így is kihoztuk magunkból a legjobbat.

Miklós Edit alpesi síző
Miklós Edit 1988. március 31-én született Csíkszeredában. Román színekben kezdett versenyezni, lesiklásban 2007-ben hatodik, 2008-ban ötödik volt a junior világbajnokságon. Románia képviseletében három alkalommal volt pontszerző világkupa-versenyen, a vancouveri olimpián azonban a lesiklásban kiesett és meg is sérült. 2010-ben megkapta a magyar állampolgárságot, így azóta magyar színekben versenyez. 2012-ben St. Moritzban 30. helyen végzett kombinációban, ezzel ő lett a magyar alpesi szakág első női világkupa-pontszerzője, majd a tavalyi Val d\'Isere-i lesiklóversenyen elért 12. helyével ismét történelmet írt. Utóbbi helyszín különösen kedves lehet a számára, hiszen legjobb felnőtt világbajnoki eredményeit itt érte el: 2009-ben lesiklásban és szuperóriás-műlesiklásban is a 18. helyen zárt. Miklós Edit a hatodik csíkszeredai alpesi síző, aki ötkarikás játékokon rajthoz állhat.

– 2010-ben Vancouverben még a romániai csapat tagjaként indult, azóta megkapta a magyar állampolgárságot, így Szocsiban már Magyarországot képviseli. Hogyan sikerült az „átállás”?

– Az átigazolás nem ment akadálymentesen, de a Magyar Síszövetségnek köszönhetően sikerült megkapnom a FIS-kódomat, és már a 2011-es világbajnokságon magyar színekben versenyezhettem.

– Magyarország első pontszerzője volt a világkupa-sorozatban, a decemberben Val d\'Isere-ben elért 12. helye pedig a magyar női alpesi sízés történetének legjobbja. Ezek az eredmények mennyiben járultak hozzá az el- és befogadásához a versenyzők, a szakmai vezetés, illetve szurkolók részéről?

– Úgy érzem, az elfogadással nem volt gond, kedvesen fogadott a szakmai vezetőség. Viszont a jó szereplésem segített, hogy többen megismerjenek, szurkoljanak nekem. Úgy látom, egyre többen követik a versenyzésemet és egyre többen érdeklődnek a sízés iránt. Remélem, hogy vannak olyan gyerekek, szülők, akik most már elhiszik, magyar sízőből is lehet világkupás versenyző.

– Romániából milyen visszajelzéseket kapott a váltás és a sikerek kapcsán?

–Senki sem neheztel a váltásom miatt, sokan gratulálnak az eredményeimnek és még mindig követik a versenyzésemet.

– Hogyan hasonlítaná össze az előző és a mostani olimpia előtti felkészülési időszakot, mennyiben változtak az edzési körülményei a váltásnak köszönhetően?

– A váltás óta évről évre jobbak lettek a felkészülési lehetőségeim, de még így is van hova fejlődjünk. Sokat segít a felkészülésben, hogy minden világkupa-futamra el tudok utazni, nyáron edzhetek a svájci válogatottal, egyre jobb viszonyunk van az osztrák világkupa-csapattal, kölcsönösen segítjük egymást. Mivel Dr. Kaszó Klára az Európai Síszövetség elnöke lett, így a nagy nemzetek is tisztelni kezdték a magyar csapatot, több előnyünk is származik belőle.

– A téli olimpia helyszínén 2012-ben lesiklóversenyt rendeztek, majd tavaly az Európa Kupa-versenyen próbálhatta ki a pályát. Milyennek tűnt, mennyire technikás, fekszik az Ön stílusának?

– Tetszik a pálya, van benne technikás, de van benne laposabb rész is, ahol nagyon fontos a léc csúsztatása. Úgy érzem, nekem való a pálya. Nem egy nehéz pálya, így azoknak is élvezhető lesz, akik ritkán versenyeznek világkupás pályákon.

 

– Milyen számokban áll rajthoz Szocsiban?

– A műlesiklás kivételével minden számban elindulok.

– Míg a tavalyi világkupa-sorozatban 26 pontot gyűjtött, idén már 35-nél jár, a szezonból pedig jó néhány verseny még hátravan. A fejlődés tehát folyamatos – Szocsiban milyen célokkal áll rajthoz?

– Úgy érzem, egyre jobb formába lendülök, egyre kevesebb az időhátrányom. A célom, hogy pontszerzőként jöjjek haza.

– Oroszországban a magyar síválogatott kalocsai mintás dresszben áll rajthoz. A januári futamokon már ebben versenyzett, honnan jött az ötlet? Kapott-e visszajelzéseket a ruhával kapcsolatban?

– Az ötletgazda a síszövetség volt, ők is terveztették meg. Mindenkinek nagyon tetszik a versenyruhánk. Volt, aki már viráglánynak is szólított.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát

A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát
2026. január 07., szerda

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében

Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó

A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó
Hirdetés
Hirdetés