
2011. január 07., 10:122011. január 07., 10:12
A világranglistán 88. Arn ötödik WTA-elődöntőjére készülhet a negyedik helyen kiemelt német Julia Görges (40.) ellen, aki az ukrán Katerina Bondarenkót búcsúztatta. A magyar játékos az eddigi négy elődöntőjéből hármat elvesztett, egyszer viszont – a 2007-es estorili versenyen – a finálét is megnyerte.
„Amikor meglett a meccslabda, csak remegtem – mondta Arn, aki előzőleg 0/15-ös mérleggel rendelkezett a top 20-as játékosok ellen. – A mérkőzésen nem izgultam, de utána arra gondoltam: úristen, én meg tudom verni Sarapovát! Amikor idejöttem, úgy kerültem csak főtáblára, hogy néhányan visszaléptek, így most nagyon örülök, hogy már a négy között vagyok.”
Az először Új-Zélandra látogató Sarapova három hónapos kényszerpihenő után tért vissza. A három Grand Slam-trófeával büszkélkedő sztárjátékos utoljára októberben a pekingi versenyen szerepelt, azóta pihentette sérült vállát. A 22 éves, a világranglistán 18. Sarapova veresége után csak gratulálni tudott a magyar játékosnak: „Lassan lendültem bele, és a két brék után ellenfelem hatalmas önbizalommal játszott. A második szettben megvoltak a lehetőségeim, de nem tudtam megfelelő szinten ütni. Gréta nagyszerű formában volt, minden elismerésem az övé, mert engem mindig nehéz legyőzni, függetlenül attól, hogy első vagy huszadik vagyok a világranglistán. Szerettem volna megnyerni ezt a tornát, de ez van, készülök a következő meccsre.”
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.