
Az előző idényekhez hasonlóan a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata idén is Antalyában edzőtáborozik a téli szünetben, majd február elején Spanyolországba teszi át székhelyét. A CFR a felkészülési időszakban egyelőre két barátságos mérkőzést kötött le, a bolgár Ludogorec Razgrad és az osztrák Ried ellen. A szokatlanul enyhe romániai időjárás ellenére a Liga 1 csapatai szintén külföldön készülnek a tavaszi idényre.
2014. január 16., 15:472014. január 16., 15:47
A Kolozsvári CFR élére frissen kinevezett szakvezető, a korábbi magyar válogatott Vasile Miriuță szerdán vezényelte első edzését a Fellegváron, csapatával azonban pénteken már Törökország felé veszik az irányt.
Az első tréningen részt vett a kolozsváriak eddigi egyetlen téli igazolása, a Ceahlăultól érkező Aitor Monroy is, hiányzott viszont a csapat által átadólistára tett Sepsi László, Ioan Hora, Gregory Tade, Claudiu Voiculeț és Gocalo Brandao. Utóbbival kapcsolatban friss hír, hogy a Belenenses Lisszabon csapatában folytatja pályafutását, a többieket – attól függően, hogy milyen ajánlat érkezik –, el- vagy kölcsönadják.
A kolozsvári együttes 19 forduló után, 14 ponttal a listavezető Astra Giurgiu mögött lemaradva, a hetedik helyen áll a bajnokságban. A hátrány ismeretében a klub vezetősége nem jelölt meg konkrét célt a most futó kiírásra, de a következő szezonban azt várják Vasile Miriuțától és csapatától, hogy harcban legyen a bajnoki címért. A 45 éves szakember teher nélkül kezdthette meg a munkát, játékosainak azonban az első pillanattól világosan fogalmazta meg elvárásait: „Komolyságot, elhivatottságot és munkát várok a játékosoktól, ha ezeket látom rajtuk, nem lesznek problémák.\"
Miriuță nemcsak a csapatkapitány Caduval, de minden játékossal külön is el akar beszélgetni: „Azt fogom mondani nekik, hogy nem Miriuțáért kell játszani, hanem a CFR-ért. Mindenkinek egy irányba kell húzni, mert egy csapat vagyunk. Caduval is beszélni fogok, de nemcsak ő nyújtott gyengébb teljesítményt az utóbbi időben. Elmondom neki, hogy milyen követelményeim vannak vele szemben, meg fogja érteni és szerintem nem lesznek gondok.\"
A Kolozsvári CFR élére kinevezett edző humoros oldalát is megvillantotta, hiszen arra a kérdésre, hogy mely csapat melyik igazolását tartja a legnagyobb nyereségnek a Liga 1 téli szünetében, egyértelmű választ adott: „ Azt mondom: Miriuță szerződtetése a CFR-hez\".
Szintén a törökországi üdülőközpontban edzőtáborozik a Kolozsvári U csapata, amely jóval aktívabb volt az átigazolási időszakban, mint városi riválisa. Ronald Gercaliu, Karim Boutadjine és Ionuț Rada után ugyanis a korábban Németországban légióskodó Maximilian Nicu érkezését is bejelentette a klub.
A román labdarúgó-élvonal hivatalosan február 22-én folytatódik, de a címvédő Bukaresti Steaua – az őszi idényből elhalasztott – két mérkőzését már korábban lejátssza. A spanyolországi Marbellán edzőtáborozó fővárosi együttes február 14-én a Concordia Chiajna, február 18-án pedig a Kolozsvári U ellen lép pályára.
A bajnokságot 19 forduló után vezető Astra Giurgiu Valenciában kezdte meg felkészülését a tavaszi fordulókra. Amint arról korábban beszámoltunk, a táblázat második helyén álló Petrolul Ploiești leigazolta Adrian Mutut, a 77-szeres román válogatott játékos mellett szerdán a támadó középpályás Ianis Zicu érkezését is bejelentették.
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
szóljon hozzá!