Ábrahám Előd: nem a pénz, a sport számít

– Fél éve ügyvezető igazgatója a Csíkszeredai Sportclubnak. Hogyan értékeli a május óta eltelt időszakot?
– Röviden összefoglalva: pont olyan nehéz, mint amilyenre számítottam.

– A gazdasági válság közepette került vezető beosztásba. Ez is megnehezítette a dolgát?
– Sajnos a sporttevékenységet is, mint minden mást, erősen befolyásolja a pénzhiány. A drukkerek anyagi helyzete ránk is kihat, hiszen idén kevesebb bérletet, kevesebb jegyet adtunk el, ők viszont a tavalyi színvonalú meccseket szeretnék. A tavalyi évhez képest csökkent az idegenlégiósaink száma is, ezért a színvonal is csökkent egy picit. Az egyértelmű azonban, hogy nem kérhetünk hatalmas belépti díjakat, és azt sem akarjuk, hogy a pénzről szóljon a hoki. Azt szeretnénk, ha a sport maradna a középpontban.

– Kinevezésekor prioritásként elődje, a néhai Antal István által elkezdett munkálatokat jelölte meg: befedni a kicsi hokipályát, bővíteni a hargitafürdői biatlonpályát és a lőtér hosszát, ugyanakkor a gyorskorcsolyapályát üzembe kell helyezni. Mit sikerült megvalósítani?
– Az utolsó száz méteren vagyunk a külső jégpálya befejezését illetően, azonban a beindítása még odébb van, hiszen a nagy pálya működtetését is csak minimális összeggel támogatták. A külső pálya működése csak abban az esetben elképzelhető, ha valaki, legyen az az állam vagy akár a megyei tanács, felvállalja a költségeit.

A kinti műkorcsolyapályáról alkotott elképzelésbe beletartoztak a külföldi sportolók idecsalogatása is, hiszen a műjegesített pálya nemcsak ennek a városnak, országnak készül, hanem egész Kelet-Európának. Persze emellé olyan feltételekre is van szükség. Ez pedig magában foglal egy sporthotelt, egy uszómedencét stb. Országos szinten a legtöbb hasonló projekt félbemaradt, azonban mi olyan szempontból lennénk előnyösebb helyzetben, hogy nálunk egyetlen „energiabedobással” egy teljes központ működhetne.

– Eközben a Sportclub a MOL Ligában és a román bajnokságban is érdekelt. A közös magyar–román pontvadászatban eddig 9 meccset megnyert és 9-et elveszített. Nem érzi úgy, hogy alulteljesít az elmúlt idényben döntős csapat?
– Minden klub életében vannak holtpontok. Nagyon sok külföldi játékosunk volt tavaly, és nagyon sok hazai sportolónak más utat is kellett keresni az anyagi biztonság megteremtésére, ezért most emberhiány is van. Emelett megvannak a játékosok problémái is, vannak sérülések, és azokat is valamilyen mértékben figyelembe kell.

A Sportclub nemcsak önmagára, de az utánpótlásra is oda kell hogy figyeljen. Próbáljuk bevonni a fiatalokat is a csapatba, akiken ugyanakkora a nyomás, annak ellenére, hogy nekik kevesebb jégedzés maradt, hiszen úgymond az „ellenfelet” is rá kellett engedjük a pályánkra edzeni (a szintén a MOL Ligában is érdekelt Brassói Fenestela Csíkszeredában játssza hazai meccseit – szerk. megj.). Ezt a mi sportolóink is megsínylik. Mindez persze nem csak pénz kérdése. Az egész rendszert kicsit tisztába kellene tenni, mert legalább hét jégpályára lenne szükség ahhoz, hogy mindenki elférjen, utánpótlás, öreg fiúk stb. Ha valamiféle előrelépés nem történik ez ügyben, hatalmas problémák lesznek. Egyelőre a legfontosabb az, hogy túléljük ezt az időszakot.

– A tavalyi idényben a nyáron megszűnt HC elleni helyi rangadók különleges kihívást jelenthettek. Milyen a csíki hokiélet HC nélkül? Nem hiányoznak a helyi rangadók?
– A HC felszámolása egyértelműen veszteség a jégkorongra nézve, hiszen kiesett egy egész csapat a bajnokságból. Ami pozitívum, hogy az a fajta élcelődés, ami a sportolót „elmozdította a sportvágányról”, eltűnt. Ami még jó lenne, ha az emberek nem azért járnának meccsre, hogy szidják a másikat, hanem azért, hogy drukkoljanak a saját csapatuknak.

– Fél év elteltével nem bánta meg, hogy – egyedüliként – megpályázta és el is nyerte a Sportclub igazgatói tisztségét?
– Én eddig semmilyen döntésemet nem bántam meg, így ezt sem. Az ember azért küzdő alkat, hogy bármilyen nehézségen átlépjen, bármilyen kihívásnak eleget tegyen. Fontos tisztában lenni azonban a határainkkal. Jelen pillanatban én úgy érzem, bírom, egészen addig, amíg a sportvezetői feladatvállalás nem megy el olyan irányba, ami már nem az én asztalom, legyen az politika vagy üzlet. Amíg a sport a középpontban marad, addig maradok.