Hirdetés

A Wild Oats ötödik sikere

Hivatalossá vált, hogy a Wild Oats XI nyerte meg a 66. Sydney-Hobart vitorlás viadalt. A kedden elsőként célba érő hajó sikere szerdáig bizonytalan volt, mert a versenybizottság vizsgálatot indított a rádiózásra vonatkozó szabályzat megsértése miatt.

2010. december 30., 09:282010. december 30., 09:28

A Wild Oatsszal szemben azt hozták fel, hogy nem jelentette le a pozícióját az Ausztrália és Tasmánia közötti szorosba érkezve. „Csak telefonon szóltak, ami nem elég. Az előírást biztonsági okokból kell maradéktalanul betartani, baj esetén ugyanis nem tudnánk mentőakciót szervezni” – indokolta még kedden a vizsgálódást Tim Cox, a versenyt felügyelő testület elnöke, aki szerint a győztes hajó legénysége súlyos hibát követett el. Az esettel kapcsolatban szerdára tűzték ki a meghallgatást, amely után azonban az ötfős nemzetközi zsűri elutasította a tiltakozást. Megállapítása szerint ugyanis a Wild Oats megpróbált hivatalos úton kapcsolatot teremteni a szervezőkkel, s csak amikor ez nem sikerült, akkor lépett érintkezésbe telefonon a versenyigazgatóval. Akkor azt a választ kapta, hogy nem versenyezhet tovább, ha a rádió-összeköttetés nem működik. A szoros bejáratánál tartózkodó csapat le is állt mintegy húsz percre, s csak akkor indult tovább, amikor a hobarti központból rádión keresztül – a kapcsolat helyreálltával – erre engedélyt kapott.

A Mark Richards kormányozta Wild Oats XI végül is 2 nap, 7 óra, 37 perc és 20 másodperc alatt teljesítette az Új-Dél-Wales és Tasmánia közötti 630 tengeri mérföldes (1168 km) távot. Mögötte két másik ausztrál hajó, az Investec LOYAL és a Lahana futott be. Az elsőként célba érő hajó tavaly – sorozatban kiharcolt s e tekintetben rekordot jelentő négy győzelem után – második lett az idei versenyt kihagyó új-zélandi Alfa Romeo mögött.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés