2010. november 26., 03:522010. november 26., 03:52
A B csoportban az Olympique Lyon ugyan kikapott a Schalke 04 otthonában (3-0), ám a német és a francia együttes „kéz a kézben” továbbjutott, ugyanis a Hapoel Tel-Aviv legyőzte a Benficát (3-0). A C jelű négyesben a Valencia kiütötte a török Bursasport (6-1) és jutott ezzel tovább, míg a Manchester United a sérüléséből visszatérő Wayne Rooney győztes góljával győzött a Glasgow Rangers otthonában, így szintén bekerült a nyolcaddöntőbe. A D csoportban a Barcelona az esélyeknek megfelelően nyert a Panathinaikosz vendégeként, és be is jutott a 16 közé. Itt a második hely még kiadó: az utolsó körben a 7 pontos Köbenhavn a már biztos kieső Panathinaikoszt fogadja, míg a 6 pontos Kazany a Barcelona otthonába látogat. A BL utolsó, december 7-én és 8-án megrendezendő fordulójában további három nyolcaddöntős hely talál gazdára. A Kolozsvári CFR csoportjában a harmadik FC Basel matematikailag még megelőzheti a második AS Romát – ehhez előbbinek nyerni kell a Bayern vendégeként, míg az olaszoknak ki kell kapniuk Kolozsváron. A H jelű kvartettben csak az dőlt el, hogy a Partizan Belgrád utolsóként zár. A két továbbjutó helyért a 12 pontos Sahtar és a 9-9 pontos Arsenal versenyez; az utolsó körben Arsenal–Partizan és Sahtar–Braga meccseket rendeznek.
A biztos nyolcaddöntősök: Bayern München, Chelsea, Olympique Marseille, Real Madrid, AC Milan, Schalke 04, Tottenham Hotspur, FC Barcelona, FC Internazionale, Manchester United, Olympique Lyon, Valencia.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló, szerda esti eredmények, A csoport: Internazionale–Twente
1-0 (Cambiasso 55.), Tottenham Hotspur–Werder Bremen 3-0 (Kaboul 6., Modric 45., Crouch 79.). A csoport állása: 1. Tottenham 10 pont (15-8) – már továbbjutott, 2. Inter 10 (12-8) – már továbbjutott, 3. Twente 5, 4. Werder 2. B csoport: Hapoel Tel-Aviv–Benfica 3-0 (Zahavi 24., 92., da Silva 74.), FC Schalke 04–Olympique Lyon 3-0 (Farfán 14., Huntelaar 20., 89.). A csoport állása: 1. Schalke 10 – már továbbjutott, 2. Lyon 9 – már továbbjutott, 3. Benfica 6, 4. Tel-Aviv 4. C csoport: Valencia–Bursaspor 6-1 (Mata 17. – 11-esből, Soldado 21., 55., Aduriz 30., Joaquin 37., Dominguez 78., ill. Batalla 69.), Glasgow Rangers–Manchester United 0-1 (Rooney 87. – 11-esből). A csoport állása: 1. Manchester United 13 – már továbbjutott, 2. Valencia 10 – már továbbjutott, 3. Rangers 5, 4. Bursaspor 0. D csoport: Panathinaikosz–FC Barcelona 0-3, (Pedro 27., 69., Messi 62.), Rubin Kazany–FC Köbenhavn 1-0 (Noboa 45. – 11-esből). A csoport állása: 1. Barcelona 11 – már továbbjutott, 2. Köbenhavn 7, 3. Kazany 6, 4. Panathinaikosz 2.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.