Hirdetés

A szaltó már nem a régi, de Klose igen

Két percre és mindössze egy labdaérintésre volt szüksége Miroslav Klosénak, hogy gólt szerezzen a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon: a németek csatárát 2-1-es ghánai vezetésnél küldte pályára Joachim Löw szövetségi kapitány, ő pedig azonnal helyzetbe került, és nem is kegyelmezett.

Nagy-Méhész Tünde

2014. június 22., 16:162014. június 22., 16:16

Klose 15. világbajnoki gólját ünnepelhette a tőle megszokott szaltóval – amely a csatár szerint nem volt tökéletes, mert már nem is emlékszik, hogy mikor csinálta utoljára –, ezzel beérte az örökrangsor élén álló brazil Ronaldót. „Miro, te vagy a legnagyobb!” – írja a Bild internetes oldala a szombat késő esti Németország–Ghána meccsről szóló összefoglalójában.

A portugálok kiütésével kezdő német válogatottat amúgy igencsak meglepte a nagyon szervezett ghánai csapat, amelyet az sem zavart meg, hogy Mario Götze révén az ellenfél szerzett vezetést. André Ayew találatával három perc alatt egyenlített az afrikai csapat, majd újabb kilenc perc elteltével már náluk volt a vezetés Asamoah Gyan bombája után. Ezt követően érkezett Klose, aki a 71. percben beállította a végeredményt. A Lazio csatára ezzel nemcsak Ronaldo vb-rekordját állította be, de negyedik vb-jén is eredményes tudott lenni.

A német válogatottat irányító Joachim Löw a találkozó ritmusát dicsérte: „Nagyon élénk mérkőzés volt, mindkét csapat előtt több nagy helyzet adódott” – mondta a szövetségi kapitány, aki az ellenfél jó játéka mellett elismerte: nem ilyen végeredményre számítottak.

Messi elkerülte a meglepetést

A szombati játéknap első mérkőzése gólgazdag argentin fiesztát ígért az F csoportban, hiszen Messiék ellenfele az iráni válogatott volt. A szurkolóknak azonban csalódniuk kellett: hiába birtokolta több mint 70 százalékban a labdát az argentin válogatott, a nagyon lelkesen és fegyelmezetten futballozó irániak hátsó alakzatán nem találta a rést.

Carlos Queiroz együttese a kiváló védőmunka mellett a második félidőben egy-egy kontratámadást is vezetett, s bár gólt szerezni nem tudott, sokáig úgy tűnt, újabb meglepetés lesz a vb-n. A rendes játékidő letelte után azonban egy pillanatra a jobb összekötő helyén egyedül hagyták az addig keveset mutató Lionel Messit, akinek nem is kellett több – a 91. percben kis igazítás után 18 méterről a jobb sarokba tekert.

A négyszeres aranylabdás góljával Argentína két forduló után továbbjutott, de a teljesítménye egyelőre nem meggyőző. Erről beszélt Messi is a találkozót követően: „A játékunk ezúttal sem volt az igazi, viszont folyamatosan javul. Mi tudjuk leginkább, hogy képesek vagyunk ennél a szintnél jobban is futballozni.”

Bosznia búcsút int a vb-nek

A Nigériától elszenvedett 1-0-s vereség miatt a világbajnokság egyetlen újonca, Bosznia-Hercegovina a csoportkör után biztosan búcsúzik. A vasárnapra virradó éjszaka rendezett találkozón ugyan a 21. percben Edin Dzeko révén a bosnyák válogatott betalált, ám az új-zélandi játékvezető les miatt – tévesen – érvénytelenítette a találatot.

Bár a folytatásban is az európaiak voltak aktívabbak, Nigéria az első komolyabb helyzetét kihasználva vezetést szerzett. Az iráni csapat ellen a nyitófordulóban semmit sem mutató Nigéria ezt követően hátul stabilan játszott, elöl pedig szépen járatta a labdát, sőt helyzetekig is eljutott. A végére aztán már az időhúzás művészetét is megmutatták, az ötlet nélkül játszó bosnyákok ellen pedig győzelmet ünnepelhettek, így versenyben maradtak a továbbjutásért.

Csoportkör, 2. forduló, F csoport:

Nigéria–Bosznia-Hercegovina 1-0 (1-0). Cuiabá, Pantanal Aréna, 34 ezer néző. Vezette: Peter O\'Leary (új-zélandi). Gólszerző: Odemwingie (29.). Sárga lap: Mikel (81.), illetve Medunjanin (6.).

Argentína–Irán 1-0 (0-0). Belo Horizonte, Mineirao Stadion, 57 ezer néző, v.: Milorad Mazsics (szerb). Gólszerző: Messi (91.). Sárga lap: Nekunam (53.)

Az F csoport állása: 1. Argentína 6 pont – már továbbjutott, 2. Nigéria 4, 3. Irán 1, 4. Bosznia-Hercegovina 0.

G csoport: Németország–Ghána 2-2 (0-0). Fortaleza, Castelao Stadion, 60 000 néző, v.: Sandro Ricci (brazil). Gólszerzők: Götze (51.), Klose (71.), illetve A. Ayew (54.), Gyan (63.). Sárga lap: Muntari (93.).

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés