
A férfi vízilabda-bajnokság döntőjébe jutott a címvédő Nagyváradi VSK, mivel a bukaresti
10-5 arányú sikere után szombaton hazai közönsége előtt is leiskolázta 15-7 arányban a Dinamót az egyik fél második sikeréig tartó elődöntőben. A fináléban a Steaua vár a partiumiakra.
2014. április 06., 22:052014. április 06., 22:05
A váradi meccset Dorin Costrăş hazai legénysége irányította, de az első három negyedben még Robert Fierăsteanu fővárosi tanítványai is tartották az iramot. Negrean nyitógóljára George Georgescu válaszolt, de utána Ramiro Georgescu, majd Csupics is kijátszotta a vendégek védelmét.
Noha az így kiharcolt előnyüket a váradiak folyamatosan őrizték, a harmadik negyed végére az csupán egygólosra apadt. Az utolsó játékrészben azonban Csupics és társai sorra vették be Stoenescu kapuját – hét gólt dobtak, úgy, hogy eközben a hazai Pjetlovics hálója érintetlen maradt.
A bukarestiek tapasztalt pólósa, Alexandru Matei a játék végén le is szögezte: megpróbálták a „lehetetlent\", ám az nem jött össze, Várad a favorit, ők pedig mostantól a bajnoki bronzért küzdenek.
Dorin Costrăş, a VSK trénere azonban a kategorikus siker ellenére sem volt maradéktalanul elégedett a látottakkal. „Az elején szenvedtünk, sok helyzetet kihagytunk. Ez némileg elbizonytalanította a fiúkat, de szerencsére a hajrában már úgy alakult a játék, ahogy kellett\" – nyilatkozta a szakvezető.
A váradiak szombati mérkőzésekor ugyan még nem dőlt el a másik ágon zajló Sportul Studenţesc–Steaua párharc kimenetele, ám a fináléról kérdezve Costrăş rámutatott arra, hogy papírforma ide-oda, meg kell villantsák képességeiket ahhoz, hogy ne legyen problémájuk.
A két bukaresti alakulat első találkozóján az „egyetemisták\" 6-4-re maradtak alul a Steauával szemben, míg a két győzelemig tartó elődöntő vasárnapi második találkozóján 13-4-re nyert a katonacsapat, így a Véraddal csatázhat a bajnoki aranyért.
Az alsóházban szereplő Nagyváradi Crişul a bajnoki ranglista ötödik helyéért játszhat majd, mivel korábbi idegenbeli 10-8 arányú sikere után szombaton 16-4-re nyert hazai medencében a Kolozsvári Poli ellen. Ellenfele az az aradi csapat lesz, amelyik vasárnap büntetőkkel, 12-10 arányú végeredménnyel harcolta ki a továbbjutást a Rapiddal szemben.
Bukarestben ugyanis még a vasutasok nyertek 13-11-re, a Maros-parti visszavágó szombati összecsapásán azonban már 9-7 arányú hazai győzelem született, a mindent eldöntő harmadik találkozón pedig a rendes játékidőt 8-8 arányú döntetlennel zárták, a büntetőket viszont 4-2-re a házigazdák nyerték.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!