
Rózsa Sándor és a tőle származó idézet a Carpathian Brigade molinóin a Puskás Arénában
Fotó: Carpathian Brigade/Facebook
Nem maradt visszhang nélkül a szerb, sőt a román sajtóban sem, hogy a magyar szurkolótábor a híres alföldi betyárt ábrázoló eredeti koreográfiával rukkolt elő Magyarország és Szerbia labdarúgó-válogatottja szombat esti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén.
2023. október 15., 16:582023. október 15., 16:58
2023. október 15., 18:082023. október 15., 18:08
A budapesti Puskás Arénában játszott összecsapáson – mint arról beszámoltunk – a csoportjában éllovas magyar együttes 2-1-re legyőzte a vendég szerb gárdát, így ha kedden Litvániában is begyűjti a három pontot, akkor kijut a jövő évi németországi kontinenstornára. Már a telt házas találkozó elején páratlan hangulat és felejthetetlen pillanatok fogadták a kivonuló csapatokat a Carpathian Brigade szurkolói csoport jóvoltából. A magyar drukkerek az egyik kapu mögötti részt mind a három szinten piros-fehér-zöldbe borították, emellett
Az élőkép a Carpathian Brigade eddigi legmagasabb költségvetésű akciója, amely a szurkolói közösség adakozásának köszönhetően valósult meg: a Nemzeti Sport értesülései szerint közel négymillió forint gyűlt össze rá. A magyarországi sajtó nem tett közzé különösebb „hírmagyarázatot” annak kapcsán, hogy a szurkolók miért éppen Rózsa Sándort választották az élőkép főszereplőjének; a tudósítók egybehangzó vélekedése szerint egyszerűen így akarták biztatni, győzelembe „űzni” Marco Rossi szövetségi kapitány együttesét.
A román sajtó szerint azonban nem véletlen, hogy az alföldi betyárvezér alakját idézték meg Budapesten. A bukaresti Prosport sportportál vasárnap közölt cikkében a legismertebb magyar betyár életútjának bemutatása közepette azt állítja: a gesztus mögött az húzódik meg, hogy Kossuth utasítására az 1848-as szabadságharc idején Rózsa Sándor szabadcsapata a szerbek ellen is harcolt a Délvidéken.
Több hónapnyi előkészület előzte meg a magyar szurkolói csoport betyáros élőképét
Fotó: Magyar Labdarúgó-szövetség
A magyarok nem fogták vissza magukat: a Kolozsvárt rettegésben tartó rabló a magyar–szerb mérkőzés díszletében című, bombasztikusnak szánt cikkében a Prosport idézi Vasile Lechinţan történészt, aki szerint a később a szamosújvári börtönben elhunyt Rózsa Sándor 17 betyárjával lovakat lopott a kincses városban. Hasonló hangnemben tér ki a betyáros élőképre az Adevărul napilap is, amely portálján közölt cikke címében „provokáló díszletnek” nevezi a Rózsa Sándor arcképét és a tőle származó idézetet ábrázoló molinót. Erre a következtetésre jut a magyar szurkolók díszletét „ellentmondásosnak” nevező Gazeta Sporturilor is. Az egyetlen román sportnapilap honlapján vasárnap közölt cikk szintén úgy látja, hogy az 1848-as szabadságharc és forradalom idején a szerbek ellen aratott diadalai miatt esett a választás Rózsa Sándorra.
Itt is van azonban kivétel: a Balk Magazin című magyar portál beszámolója szerint a belgrádi Nova hírportál arról cikkezett, hogy „Magyarország szégyenletes koreográfiával fogadta a szerb válogatottat, amelyet egy híres bandita, Rózsa Sándor képével köszöntött”. „Ő volt a leghíresebb magyar útonálló, aki a 19. század folyamán tevékenykedett a mai Dél-Magyarország és a Vajdaság területén” – idézte a regionális témákat feldolgozó Balk.hu a Nova kifogásait, amely szerint a magyar szurkolókat valószínűleg az motiválta ennek a koreográfiának a kivitelezésére, hogy Rózsa Sándor élete egy részét Szabadkán és Újvidéken élte le.
A szerb portál ugyanakkor „csúnya jelenetnek” nevezte, hogy amikor a szerbek szurkolók a Puskás Arénában azt skandálták: „Koszovó Szerbia szíve”, a magyarok fütyülni kezdtek. „A Nova tehát nem azt kifogásolta, hogy a szerbek politikai rigmusokat énekeltek egy sportrendezvényen, hanem azt hogy a csúnya magyarok kifütyülték őket” – jegyezte meg ennek kapcsán a Balk Magazin.
Történelmi tény egyébként, hogy 1848 októberében a Honvédelmi Bizottmány amnesztiában részesítette Rózsa Sándort, aki Kossuth Lajos menlevele alapján 150 felfegyverezett lovassal szabadcsapatot alakíthatott. Szokatlan kinézetükkel és harcmodorukkal a betyárok számos sikert arattak a szabadságharcban, karikás ostorukkal szedték le a lóról az ellenséget, ezzel a szerb fegyveresek nem tudtak mit kezdeni. Rózsa Sándorék ugyanakkor nem hagyták abba a fosztogatást, így amikor kirabolták a Krassó-Szörény megyei Ezeres falut, 36 lakosát pedig lekaszabolták, a szabadcsapatot feloszlatták. Különben ezt a vérengzést is megemlítik ugyan a szombati magyar-szerb összecsapás „betyáros epizódjáról” beszámoló román portálok, arról azonban a jelek szerint nincs tudomásuk, hogy a betyársereg áldozatai román és szerb lakosok voltak a bánsági településen.

A csoportjában éllovas magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte szombaton a vendég szerb csapatot Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így ha kedden Litvániában is begyűjti a három pontot, akkor kijut a jövő évi németországi kontinenstornára.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
Idén is elhódította a férfi vízilabda Román Kupát a Nagyváradi VSK, miután a szombati döntőben kiütéses győzelmet aratott a nagy rivális bukaresti Steaua fölött. Belényesi Dávidékra legközelebb a Bajnokok Ligájában vár erőpróba.
szóljon hozzá!