Hirdetés

A Napoli 12 ponttal esett ki a BL-ből – Negatív rekorder a Steaua

Az F csoportban kialakult pontegyenlőség a Dortmund és az Arsenal labdarúgócsapatának kedvezett a Bajnokok Ligájában, amelynek nyeretlenségi rekordját immár a Steaua tartja.

Nagy-Méhész Tünde

2013. december 12., 15:572013. december 12., 15:57

2013. december 12., 16:042013. december 12., 16:04

Óriási számolgatás előzte meg a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulóját, ahol a mérkőzések közben – az eredmények alakulásának függvényében – is folytatódott az esélylatolgatás. Az F csoport ebből a szempontból is nagyon kaotikus volt, hiszen három csapat harcolt a továbbjutást jelentő két helyért.

Az Arsenal lépéselőnyben volt, ugyanis egy utolsó fordulóbeli szűk vereséggel is kvalifikálta volna magát a következő körbe. Ennek ellenére Arséne Wenger nem kockáztatott, és a rendelkezésére álló legerősebb keretet küldte pályára a Napoli otthonában. A csoport másik mérkőzésén a Dortmundnak három pontra volt szüksége a Marseille ellen, hogy a nápolyi mérkőzés eredményétől függetlenül továbbjusson.

A tavalyi döntős német csapat lendületesen kezdett, és Robert Lewandowski góljával hamar vezetést is szerzett, de hiába játszott 57 percet emberelőnyben, csupán az utolsó percekben biztosította be győzelmét és ezzel együtt továbbjutását. A Napoli a 2-0-s vezetés tudatában – a 87. percig döntetlenre álló Marseille–Dortmund mérkőzés miatt – sokáig továbbjutásra állt, végül a rosszabb gólkülönbsége miatt a harmadik helyen végzett az F csoportban. A hármas pontegyenlőség miatt a Dortmund az első, az Arsenal a második helyen ment tovább.

A szerdai játéknapon a Bukaresti Steaua a már továbbjutott Chelsea otthonában lépett pályára. A román együttes 1-0-ra kikapott a Stamford Bridge-en: ezzel zsinórban 23. nyeretlen mérkőzését tudta le a BL-főtáblán, amely új rekord a sorozat történetében. A Steaua legutóbb 2006-ban, a Dinamo Kijev vendégeként nyert mérkőzést (4-1), hazai pályán pedig utoljára 1996-ban ünnepelhetett sikert a Widzew Lodz ellen (1-0).

Az E csoport másik továbbjutója a Schalke 04, amely hazai pályán nyert a Bázel ellen. A magyar válogatott csatára, Szalai Ádám döntően befolyásolta a találkozó sorsát, hiszen beállása után róla állították ki Ivan Ivanovot, a németek pedig emberelőnyben futballozhattak.

A H kvartettben az Ajax Amszterdam nem tudta kihasználni, hogy Riccardo Montolivo kiállítása miatt a mérkőzés nagy részében emberelőnyben játszott a Milan ellen. Az olaszok ezt követően hősiesen védekeztek, Christian Abbiati több bravúrt is bemutatott, a gólnélküli döntetlennel pedig továbbjutottak.

A csoport másik mérkőzésén a Barcelona kiütötte a Celtic csapatát. A G csoportban az Atlético Madrid nyert a Porto ellen, így a Zenit a Bécsben elszenvedett 4-1-es vereség ellenére nyolcaddöntőbe jutott – az oroszok csupán egy sikerrel (és három döntetlennel) léptek tovább, míg a Napoli négy sikerrel nem folytathatja a BL-ben.

A csoportkört követően teljessé vált a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő mezőnye. A legjobb 16 közé négy német és egyetlen olasz csapat jutott. A nyolcaddöntő sorsolását december 16-án, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában tartják.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló:

E csoport: FC Schalke 04–FC Bázel 2-0 (Draxler 51., Matip 57.), Chelsea–Bukaresti Steaua 1-0 (Ba 10.). A csoport végeredménye: 1. Chelsea 12 pont, 2. Schalke 04 10, 3. Bázel 8, 4. Bukaresti Steaua 3.

F csoport: Olympique Marseille–Borussia Dortmund 1-2 (Diawara 14., illetve Lewandowski 4., Grosskreutz 87.), Napoli–Arsenal 2-0 (Higuaín 73., Callejón 93.). A csoport végeredménye: 1. Borussia Dortmund 12 pont (11-6), 2. Arsenal 12 (8-5), 3. Napoli 12 (10-9), 4. Olympique Marseille 0.

G csoport: Austria Bécs–Zenit 4-1 (Hosiner 44., 51., Jun 48., Kienast 93., illetve Kerzsakov 35.), Atlético Madrid–FC Porto 2-0 (Raúl García 14., Diego Costa 37.). A csoport végeredménye: 1. Atlético Madrid 16 pont, 2. Zenit 6, 3. FC Porto 5, 4. Austria Bécs 5.

H csoport: AC Milan–Ajax Amszterdam 0-0, FC Barcelona–Celtic Glasgow 6-1 (Piqué 7., Pedro 40., Neymar 45., 48., 58., Tello 72., illetve Szamarasz 88.). A csoport végeredménye: 1. Barcelona 13 pont, 2. AC Milan 9, 3. Ajax Amszterdam 8, 4. Celtic Glasgow 3.

A 16 továbbjutó, csoportelsők: Manchester United, Real Madrid, PSG, Bayern München, Chelsea, Dortmund, Atletico Madrid, Barcelona. Csoportmásodikok: Bayer Leverkusen, Galatasaray, Olimpiakosz, Manchester City, Schalke, Arsenal, Zenit, AC Milan.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés