Sima győzelmet aratott szombaton este a Maros KK a vendég Kolozsvári U-Mobitelco ellen a férfi kosárlabda-bajnokság kisdöntőjének első mérkőzésén; a Nagyváradtól a négy között elszenvedett három vereség után ismét győzni tudtak a Tigrisek.
2014. június 01., 14:432014. június 01., 14:43
A bajnokságban a Maros KK az egyetlen olyan csapat, amelyet a Kolozsvári U nem tudott legyőzni, és szombat este sem alakult ez másként a Szamos-partiaknak, hiszen 22 ponttal, 91:69 arányban maradtak alul a tavalyi ezüstérmessel szemben.
Remekül kezdett a Várad a döntőben
A Nagyváradi VSK férfi kosárlabdacsapata 105:93-ra nyert a címvédő CSU Asesoft Ploiești otthonában a férfibajnokság döntőjének első, szombati találkozóján, így immár a partiumiaké a pályaelőny. A második találkozót vasárnap rendezik, szintén Ploiești-en (Digi Sport, 18.00). A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
„Gratulálok a vásárhelyi csapatnak, viszont nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk az ő szintjükön játszani. Úgy néz ki, hogy nekünk mindig problémát jelent a vásárhelyiekkel megküzdeni. Jobbak voltak, és csak gratulálni tudok. A következő mérkőzésen igyekszünk változtatni a játékunkon, nyerni szeretnénk. Vásárhelyen akarjuk befejezni a bajnokságot\" – nyilatkozta a kolozsváriak vezetőedzője, Dorin Pintea, aki hozzátette azt is, hogy a játékosai még fáradtak voltak a Ploiești elleni ötmérkőzéses elődöntő után, és több csapattag sem nyújtotta a tőle megszokott teljesítményt.
Szrecsko Szekulovics, a vásárhelyiek trénere az utolsó két percben Jakab kivételével mindenkinek játéklehetőséget biztosított, így a fiatalok is kivehették részüket a győzelemből.
„Nagyon nehéz mérkőzés volt ez nekünk, mert három meccset veszítettünk a Nagyváraddal szemben, és ez mentálisan megviselte a csapatot. A kolozsváriak fáradtabban játszottak, hiszen öt mérkőzésen vannak túl az Asesoft ellen, de azt gondolom, jól teljesítettek. Mi úgy játszottunk, ahogy elvártam, persze a második negyedben elengedtük magunkat, és ők csökkenteni tudták a pontkülönbséget\" – fogalmazott a szakember, aki szerint nagyon nehéz dolog motiválni a játékosokat a bronzmeccsen, hiszen előtte elvesztették az elődöntőt.
„Mindig nehéz a Kolozsvár ellen játszani, de nekünk nagyon fontos, hogy harmadikként végezzünk. Ezúttal motiváltabbak voltunk, nyomást gyakoroltunk rájuk, így nyerni tudtunk. A következő mérkőzésen is keményen fogunk játszani, hiszen győzni akarunk\" – fejtette ki Szrecsko Szekulovics.
A kisdöntő szerdán Kolozsváron folytatódik: vendég siker esetén a vásárhelyieké a bronzérem, ellenkező esetben szombaton döntenek a felek a Maros-parti városban.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!