
2013. február 18., 06:582013. február 18., 06:58
A magyar juniorválogatottat (13-7), majd a kanadai nemzeti együttest (8-5) is legyőző magyar felnőttcsapat a Kecskeméti Élményfürdőben rendezett torna befejező összecsapásán gyorsan vezetést szerzett: az MTI helyszíni beszámolója szerint az alkalmi centerként Decker Ádám használta ki az első emberelőnyt, igaz, a románok hamar egyenlítettek (1-1). Török Béla és Bátori Bence jóvoltából a meccs eleje egyre szebben alakult (3-1), csakhogy a rivális másként gondolta. Olyannyira, hogy kétszer fórból, egy ízben pedig megúszásból betalálva átvette a vezetést (3-4).
A második játékrészből három perc telt el, amikor az olimpiai bajnok Hosnyánszky Norbert létszámfölényes helyzetnél hatalmas gólt lőtt, ám erre hasonlóan látványos román válasz következett (4-5). A hat az öt elleni játékban aztán Vámos Márton, majd Török gondoskodott az újabb fordulatról (6-5), így a nagyszünetre a magyar alakulat vonulhatott el némi előny birtokában. A harmadik negyed hatásos felvezetését Kis Gábornak, a magyar csapat másik olimpiai bajnokának húzásos centergólja jelentette, Török távoli bombagóljával pedig 8-5-re ellépett a hazai gárda. Ám hogy maradjanak izgalmak a folytatásra is, a fórból és akcióból is eredményes románok visszazárkóztak 8-7-re. Hosnyánszky oktatófilmbe illő csavart góljával, s Bátori, majd Decker újabb emberelőnyös találataival azonban magyar szemszögből ismét felettébb biztatóvá vált a helyzet (11-7). A derűlátást az sem csökkenthette, hogy az utolsó nyolc percben fórból gyorsan szépítettek a vendégek, főleg mert lefordulás végén Szivós Márton is feliratkozott az eredményjelző táblára (12-8).
A hajrában még egy román gól született, de a lényegen ez már mit sem változtatott: az új szövetségi kapitány, Benedek Tibor irányította válogatott mindhárom mérkőzését megnyerve tornagyőztes lett Kecskeméten.
A Vlad Hagiu által felkészített román válogatott pénteken meglepő vereséggel kezdte a tornát: 12-11-re kikapott Kanadától. Szombaton a magyar juniorok is megnehezítették Tiberiu Negreanék dolgát. A kecskemétiek vadonatúj uszodájában a magyar fiatalok végig dicséretesen teljesítettek, Horkai György szövetségi kapitány legénysége 0-2 után 4-4-nél utolérte riválisát, s 7-7-ig tartotta vele a lépést. Ekkor 10-7-re elléptek a vendégek, akik jobban bírták a hajrát, s végül 12-8-ra nyertek. A Volvo Kupa második helyén végül Kanada végzett, amely tegnap négy góllal verte az ismét dicséretes teljesítményt nyújtó juniorokat, korábban pedig a házigazdák felnőttcsapatától hárommal kapott ki.
Volvo Kupa, eredmények: Kanada–Románia 12-11, Magyarország–Magyar juniorválogatott 13-7, Románia–Magyar juniorválogatott 12-8, Magyarország–Kanada 8-5, Magyarország–Románia 12-9, Kanada–Magyar juniorválogatott 11-7. A torna végeredménye: 1. Magyarország 9 pont, 2. Kanada 6, 3. Románia 3, 4. Magyar juniorválogatott 0.
Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.
A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.
Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.