
A Paris Saint-Germain hosszabbítás után 2-2-es döntetlent harcolt ki a Chelsea otthonában, így több idegenben lőtt góllal bejutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó-Bajnokok Ligájában.
2015. március 12., 10:592015. március 12., 10:59
A londoni Stamford Bridge-en – a párizsi 1-1 után – nagy küzdelmet láthatott a közönség, de helyzeteket nem, kapura lövésből is csak egyet az első 45 percben. A félidő derekán (32. perc) emberhátrányba került a PSG: Zlatan Ibrahomovic csúszott rá rossz ütemben Oscarra, Björn Kuipers játékvezető pedig kissé szigorúan mutatta fel a piros lapot a svéd támadónak, aki még vissza is húzta a lábát. A párizsiak sztárját pályafutása során a negyedik alkalommal állították ki a BL-ben, ezzel beérte az örökranglista élén a holland Edgar Davidsot.
A második játékrész elején kis híján vezetést szerzett az emberhátrányban is veszélyes francia csapat, de Edinson Cavani hatalmas helyzetben csak a kapufát találta el. José Mourinho együttese a folytatásban taktikusan tartotta az eredményt, a 81. percben pedig Gary Cahill góljával megszerezte a vezetést, az őrült rohanásba kezdő PSG azonban korábbi Chelsea-futballista, David Luíz fejesével egyenlített, így jöhetett a ráadás.
A hosszabbítás hatodik percében Thiago Silva kezezése után büntetőhöz jutott a Chelsea, ezt Eden Hazard higgadtan értékesítette. Ekkor úgy tűnt, a francia együttesnek már nincs ereje az egyenlítésre, de a 114. percben érkezett a londoniak második találata előtt kezező Thiago Silva – a párizsiak másik brazil belső védője –, és egy csodálatos fejessel egyenlített, kiharcolva ezzel csapatának a 2-2-es döntetlent és a továbbjutást.
A másik szerdai összecsapáson – az ukrajnai 0-0 után – szintén emberelőnybe került a házigazda Bayern München: a Sahtar már a 3. percben hibázott, ráadásul Kucser piros lapja 11-essel is társult, amelyet Müller értékesített. Ezután hengereltek a bajorok, akik végül 7-0-ra verték Mircea Lucescu csapatát.
A BL-nyolcaddöntő visszavágói kedden folytatódnak és szerdán zárulnak.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, szerdai visszavágók:
Chelsea–Paris Saint-Germain 2-2 (0-0, 1-1, 2-1 – hosszabbítás után). Gól: Cahill (81.), Hazard (96.), illetve David Luíz (86.), Thiago Silva (114.). Kiállítva: Ibrahimovic (32., Paris Saint-Germain). Továbbjutott: Paris Saint-Germain, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.
Bayern München–Sahtar Donyeck (ukrán) 7-0 (2-0). Gól: Müller (4., 52., az elsőt 11-esből), Boateng (34.), Ribéry (49.), Badstuber (63.), Lewandowski (75.), Götze (87.). Kiállítva: Kucser (3., Sahtar Donyeck). Továbbjutott: a Bayern München, 7-0-ás összesítéssel.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!