
Cristiano Ronaldo visszatért – jelentette ki megkönnyebbülten Carlo Ancelotti, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője, akinek tanítványai 2-0-ra nyertek a Schalke 04 otthonában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, szerdai mérkőzésén. A Bázel 1-1-es döntetlent játszott a vendég FC Portóval.
2015. február 19., 13:192015. február 19., 13:19
A királyi gárda a portugál sztár fejesgóljával jutott vezetéshez Gelsenkirchenben – az aranylabdás támadó sorozatban 13. idegenbeli BL-fellépésén volt eredményes –, majd a jobb lábbal bombagólt lövő Marcelót szolgálta ki.
„A rosszabb bajnoki teljesítmény után éppen ilyen mérkőzésekre van szükségünk, de minden sikerért meg kell dolgozni. Jól játszottunk, jó szellemiséggel. Nem volt túl mozgalmas a mérkőzés, a Schalke túlságosan is visszaállt védekezni. Az első gól után kézben tartottuk a dolgokat, és aztán is értékesítettük lehetőségünket” – értékelt a Real olasz mestere.
Honfitársa, a Schalkét irányító Roberto Di Matteo szerint az döntött, hogy a spanyol gárda három helyzetéből kettőt értékesített, a házigazdáknak meg nem volt szerencséjük, amikor 1-0-s állásnál kapufát lőttek. „Nagyon nehéz visszavágó vár ránk Madridban. A futballban azonban minden lehetséges, ebben kell hinnünk” – fogalmazott a Schalke trénere.
A másik szerdai mérkőzésen a Bázel – amelynek kispadján a Videoton korábbi trénere, Paulo Sousa ül – egészen a 79. percig vezetett az addigi egyetlen kapuralövésével, a végig fölényben futballozó Porto azonban Danilo büntetőjével egyenlített. A visszavágókat március 10-én rendezik.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első, szerdai mérkőzések:
FC Schalke 04–Real Madrid 0-2 (C. Ronaldo 26., Marcelo 79.)
FC Bázel–FC Porto 1-1 (Gonzalez 11., ill. Danilo 79. – 11-esből)
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!