A hatos csillagjegy alatt vagyunk: 2016. 06. 06-án nyertünk, ez a hatodik címünk, hat gólt szereztünk ebben a döntőben, Temesváron épp hat nappal a finálé első meccse után arattuk a sikert" – állapította meg boldogan a játékos-edző Cosmin Gherman, miután élvonalbeli teremlabdarúgó-csapata, a Marosvásárhelyi City'us 2010, 2011, 2012, 2013 és 2015 után hatodjára is a magasba emelhette az országos bajnokság trófeáját.
2016. június 07., 17:022016. június 07., 17:02
Az egyik fél második győzelméig tartó finálé hétfő esti temesvári meccsére jelentős előnnyel utazott el a címvédő, hiszen korábban hazai közönség előtt 4-0-ra verték az újonc Informaticát. A Bega-partiak pedig nem tudták harmadik meccsre menteni a párharcot: a szünetben még 1-0-ra vezettek ugyan, de a térfélcserét követőn a vendégek fordítottak, és 2-1-re nyerve védték meg a serlegüket.
A találkozót egyébként mindkét csapat aktívan kezdte. Az első nagy helyzetet a tavaly még City\'us-játékos Gabriel Dobre hagyta ki az Informaticánál, míg a vásárhelyiek kisebb lehetőségekhez jutottak. Ezután egyértelműen a hazaiak irányítottak, de Carlao többször is megmentette a vendégeket az ellenfél veszélyes támadásaitól. A City\'us csak rövid ideig tudta megtartani a labdát, de védelme állta a temesvári ostromot. A félidő végén mezőnyjátékosra cserélte kapusát, de hiába játszott így fölényben, a kapuba nem tudott betalálni. Nem így a Temesvár, amelyik a szünet előtti utolsó percben a marosvásárhelyi mérkőzésen eltiltás miatt hiányzó Florin Matei szöglet utáni távoli lövésével előnybe került.
A második félidőt határozottan kezdte a címvédő, Stoica pedig közel járt az egyenlítéshez. A folytatásban szaggatottá vált a mérkőzés, mindkét együttes sok szabálytalanságot követett el. A hazaiak hatodik hibája után Răducu az első büntetőrúgásából még a kapufát találta el, az újabb szabálytalanság után viszont második próbálkozásából betalált, így a félidő derekán 1-1 volt az állás. Ezután ellentámadásokkal veszélyeztettek a csapatok, majd egy oldalrúgás következtében, hat perccel a vége előtt Szőcs előnyhöz juttatta a címvédőt. Nem sokkal később gyors temesvári támadásnál Stoicát utolsó védőként kiállították a vásárhelyiektől, de a közeli szabadrúgást Pinto kihagyta. Emberelőnyben csak kapufáig jutott a Florin Lupu edzette Informatica, amely vészkapusos taktikával sem tudott már változtatni a finálé végkimenetelén.
„Bebizonyítottuk, hogy a munka legyőzi a tehetséget. Nagyon boldog vagyok\" – örvendezett Gherman, aki nem csak saját klubja munkáját köszönte meg, hanem az ellenfelet is megdicsérte, amiért első élvonalbeli szezonját ezüstéremmel zárta. A mérkőzést követő díjátadó ünnepségen egyébként a marosvásárhelyi mezben futsalozó Fabio Aguiar vehette át a bajnokság gólkirályának járó elismerést. A bajnokság korábban Brassóban rendezett bronzmeccsét meglepetésre a Galac nyerte, miután 6-3-ra legyőzte a Román Kupa-győztes Dévát.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!