Hirdetés

Zsoltárok hét templomban

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Tizenöt Zsoltár címmel erdélyi koncertsorozatot tart Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos. Hét város hét különböző felekezetű temploma szolgál majd a fellépések helyszínéül.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2008. szeptember 11., 00:002008. szeptember 11., 00:00

Egy héten át az ószövetségi Zsoltárok könyvéből ihletődött dalok csendülnek fel hét erdélyi város hét különböző felekezetének templomaiban – a kiválasztott imahelyek a világszerte ismert Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos szeptember 23–29-e közötti Tizenöt Zsoltár című erdélyi koncertkörútjának a helyszínei.

„A koncertsorozat lényege az együvé tartozás, az ökumenizmus hirdetése, ezért választottuk helyszínül hét vallás templomát, és nem koncerttermeket vagy színházakat” – jelentette ki a Krónika kérdésére a főszervező Kassay Péter, a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója, aki szerint az ószövetségi zsoltárokat az összes vallás és felekezet magáénak tekinti. A koncertek alapjául szolgáló, Gryllus Dániel szerezte dalok szövegeit Sumonyi Zoltán írta a bibliai Zsoltárok könyve alapján. A Gryllus testvérek és Sebestyén Márta népdalénekes néhány évvel ezelőtt Tizenöt Zsoltár címmel lemezt adott ki, amelyből azóta tévéfilm is készült.

A szárhegyi művészeti központ régóta kapcsolatban áll a fellépő művészekkel: Kassay az első Hargitai Megyenapok egyikére hívta meg először a Gryllus testvérek alapította Kaláka együttest, két évvel ezelőtt pedig, amikor a csapat a huszonötödik erdélyi koncertsorozatára készült, szintén a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központot kérte fel a szervezésre. „A tizenöt koncertből álló, jubileumi koncertsorozat annyira olajozottan működött és olyan jól sikerült, hogy Gryllusék kijelentették: ha a környéken koncerteznek, akkor minket kérnek fel a szervezésre” – mondta el Kassay. Már tavaly tárgyalásokat folytattak a Tizenöt Zsoltár erdélyi bemutatójáról, és akkor egyetértettek abban, hogy a hét erdélyi vallás hét templomában adják elő a biblikus ihletésű dalokat. „Az eredeti elképzelés szerint román vidéken, a craiovai katedrálisba szerveztük volna az ortodox templomba tervezett fellépést, de a pátriárka szigorúan visszautasította a felkérésünket, ezért más helyszínt kellett keresnünk” – magyarázta Kassay. A craiovai egyházfővel ellentétben a maroshévízi Mihály és Gábor arkangyalok tiszteletére felszentelt katedrális vezetői nagyon nyitottak voltak, és készségesen felajánlották a segítségüket. „Mondhatni első szóra, különösebb magyarázkodás nélkül mindenki mellénk állt. Minden helyszínen támogatnak a koncert reklámozásával, a jegyek eladásával, illetve szállással” – mondta el a főszervező. A kolozsvári Szent Mihály-templomban kezdődik a koncertsorozat szeptember 23-án, másnap a marosvásárhelyi református Vártemplomban, harmadnap a székelykeresztúri unitárius templomban lépnek fel a művészek. Szeptember 26-án a gyergyószentmiklósi örmény katolikus templomban tekinthető meg az előadás, utána a brassói magyar evangélikus templomban, majd a maroshévízi Mihály és Gábor arkangyaloknak szentelt ortodox katedrálisban. A Gryllus fivérek és Sebestyén Márta közös koncertjének utolsó állomása szeptember 29-én a nagyváradi zsinagóga lesz. A Tizenöt Zsoltár minden helyszínen 19 órától hangzik majd fel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés