Zamatos életszeletek: a Főnixtervet vitte színre élőben a nagyváradi Szigligeti Színház

Gyakran emlegetjük egy-egy előadással kapcsolatban: mintha a mi életünket láttuk volna viszont a színpadról, de ez a jelenetsor valóban a leghétköznapibb életmozzanatokkal szembesítette a közönséget. S mindezt talán nem is lehetett volna jobban összehozni, mint éppen a rögtönzés fegyverével. Színlap hiányában név szerint nem tudom, kinek kellene megköszönnöm az ötletet, így hát egyaránt kalapot emelek Botos Bálint rendező és Kárpáti Péter dramaturg, valamint a fellépő színészek előtt.

A mindennapokból ismert karakterek és helyzetek improvizációs feldolgozásának sok évszázados hagyománya, a commedia dell’arte játékstílus ezúttal is biztosította a tökéletes alakítás lehetőségét Balogh Attila, Csatlós Lóránt, Firtos Edit, Fodor Réka, Kiss Csaba, Kocsis Anna, Kovács Enikő, Rácz Endre, Tasnády-Sáhy Noémi és Trabalka Cecília számára. Florina Belinda Vasilatos díszletei és jelmezei segítették, hogy virtuóz módon villanthassák fel egy társasház lakóinak legkülönbözőbb, de mindannyiunk által jól ismert örömeit, bosszúságait, bimbózó vagy már hervadó érzelmeit, a nemzedékek közti majdnem állandó torzsalkodást, barátságot, irigykedést, őszinteséget és hazugságot.

Játékukat egyetlen szóval tudom csak értékelni: tökéletes volt, köszönet érte! Mintha egy mestercukrásznak olyan remekbeszabott tortáját eszegettük volna, amelynek minden szeletébe – a kellemes közös íz mellé – valami sajátos zamatot rejtett volna el, ne lehessen őket egymással összetéveszteni.

Ahogy a folytonos rögtönzésekből sikert tudtak kovácsolni a hajdani vándorszínészek, mindig valami új ötlettel dobva fel a már jól ismert karaktereket, a Szigligeti Színház művészeinek is ugyanilyen módon sikerült: a szűnni nem akaró taps a legjobb bizonyíték arra, hogy nemcsak a művészek várták már az igazi találkozót a közönséggel, hanem a nézőknek is legalább ugyanannyira szükségük volt erre a közösen fogyasztható, zamatos életszeleteket kínáló élményre.