Hirdetés

Woyzeck és a német ipari metálzene: megszületik az egyszerre brutális és költői dráma a szatmári színpadon

Marie a halál után. A német ipari metálzenét játszó színészzenekar a szatmári előadásban •  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Marie a halál után. A német ipari metálzenét játszó színészzenekar a szatmári előadásban

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Rendhagyó, egyszersmind erőteljes, az érzékekre és érzelmekre is különleges módon hat a szatmári Harag György Társulat Woyzeck című előadása, amelyet a színház nemrég rendezett miniévada keretében is láthatott a nagyérdemű. Albu István rendezése szerves egységbe hozza Büchnernek az emberi lélek brutális és leheletfinom rezdüléseire egyszerre reflektáló drámáját a német ipari metálzenével, amelynek hangzása, szövege, hegy-völgyei szintén magukban hordozzák a brutalitás és a költői szépség összefonódó árnyalatait.

Kiss Judit

2023. április 10., 09:372023. április 10., 09:37

A szatmárnémeti Harag György Társulat magyar és román tagozatának produkcióit tekinthette meg a közönség a március 28. és április 2. között tartott miniévadon. A mindössze 23 évesen elhunyt Georg Büchner befejezetlenül, töredékes formában maradt drámája, a Woyzeck kiválóan alkalmas arra, hogy a 21. században is szembesítse az emberi lelket azokkal a nagy kérdésekkel, amelyek köré a 19. század első felében élt német drámaíró örök érvényű műve épül.

Durva zene és finom lelki rezdülések

Hirdetés

Hol kezdődik és hol ér véget az emberi lélek magánya? Hol húzódhat az a hártyavékony határvonal, amely elválasztja a megrendült hit és féltékenység okozta nyomást a bekövetkezendő tragédiától?

Halálközelség a Büchner-drámában. Nagy Csongor Zsolt és Budizsa Evelyn •  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat Galéria

Halálközelség a Büchner-drámában. Nagy Csongor Zsolt és Budizsa Evelyn

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Mikor válik bűnössé az ártatlan és mikor tekinthető bűne ellenére ártatlannak a vétkes? Hol húzhatóak meg az emberi tűrőképesség határai?

Ezekre a kérdésekre kísérel meg választ adni Albu István rendezése úgy, hogy mintegy összeszövi a rendkívül brutális, ugyanakkor költői történetet és szöveget a német ipari metált játszó együttes brutálisan ható, mégis lírai zenéjével.

Ahogy a társulat ismertető szövegében olvasható, „a szöveg rendkívüli költőiségét a német indusztriális metál zene ellenpontozza, vagy éppen erősíti fel a Harag György Társulat színészzenekarának áthangszerelésében és előadásában”.

A Woyzeck című előadás szereplői zenészként is részt vesznek a produkcióban •  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat Galéria

A Woyzeck című előadás szereplői zenészként is részt vesznek a produkcióban

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Bár első hallásra úgy tűnhetne, hogy távol áll egymástól a 19. századi dráma és a hard rockot, az ipari metált és az elektronikus zenét ötvöző zene, aki megtekinti az előadást, rájön, hogy ez koránt sincsen így. Albu István rendezése szerves egységbe hozza Büchner egyszerre durva, ugyanakkor az emberi lélek leheletfinom rezdülésire reflektáló drámáját a 30 éve működő Rammstein zenéjével,

amelynek hangzása, szövege, hegy-völgyei szintén magukban hordozzák a brutalitás és a költői szépség összefonódó árnyalatait.

Profin oldja meg a nagy feladatot a színészzenekar

Schöpflin Aladár irodalomtörténész azt írta a drámaíróról a huszadik század első felében, hogy a német zseni művein keresztül egyaránt föllelhető Büchner, a logikus, valamint Büchner, a költő. És tegyük hozzá, örök érvényű, ma is élesen ható büchneri gondolatiságról, logikáról és költőiségről van szó – ezt pedig sikeresen mutatja föl, húzza alá a szatmári előadás.

Nagy Csongor Zsolt és Diószegi Attila az előadásban •  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat Galéria

Nagy Csongor Zsolt és Diószegi Attila az előadásban

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

A színész-zenekarban valamilyen módon valamennyi szereplő helyet kap, és kijelenthető, hogy a mostanában gyakran felbukkanó színész-zenekaroktól elvárt és elvárható átlagos minőséghez képest professzionálisan oldják meg a feladatot: óriási erővel szólalnak meg a dalok, amelyeknek a szövege is illeszkedik a Büchner-drámához.

A németül nem értő néző a kivetítőn megjelenő fordításoknak köszönhetően pontosan követheti a szövegeket. Szintén a produkció javára válik, hogy a Szőke Zsuzsi által alkotott forgószínpados díszlet és az időtlenséget sugalló jelmezek erőteljes hármas egységet alkotnak a zenével: erősítik egymást, egyszersmind kiválóan érzékeltetik az elemi erejű érzelmek, a magány, a szerelem, a tragédia- és halálközelség közegét, amelyben a dráma játszódik.

•  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat Galéria

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

A metál számoknak a produkcióba való beemelése szokatlannak tűnő, de nagyszerű ötlet: a dalok érzelmileg felerősítik a drámai helyzeteket – ilyenformán kiemelendő a zenei vezetők munkája, amit a társulat színészei: Moldován Blanka, valamint a Woyzecket játszó Nagy Csongor Zsolt végez.

Minden olyan jelenet végén, ahol a történés egy dalban folytatódik, az érzékelhető, hogy nincs zökkenő, hanem mintha az egyes jelenetek annyira felfokozott érzelmi szintre kerülnének, hogy a folytatást már csak zenével lehet kellőképpen jól kifejezni.

Az ártatlan bűnösök és a kutya

Büchner drámája megtörtént esetből kiindulva született meg: az 1820-as években Lipcsében nagy port kavart a bűnügyi eset, amelyben egy fiatalember, Johann Christian Woyzeck féltékenységi felindulásból brutálisan meggyilkolta barátnőjét.

•  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat Galéria

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Az ügy sajtóvisszhangja, a nyilvánosságra hozott rendőrségi dokumentáció, az esetet rögzítő jegyzőkönyvek ihlették Georg Büchner harmadik és egyben utolsó darabját. Az előadás a dráma egyik nagy kérdését is tovább gondolja: vajon beszámítható állapotban volt-e a gyilkos tette elkövetésének idején.

Rappert-Vencz Gábor, Nagy Csongor Zsolt és Diószegi Attila •  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat Galéria

Rappert-Vencz Gábor, Nagy Csongor Zsolt és Diószegi Attila

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Albu István rendezésében valamennyi, az elkerülhetetlen tragédia felé vivő úton felbukkanó, a drámai folyamatot előrevivő szereplő a „helyén van”, erőteljesen hozza a karakterét, és mindannyian szervesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a Woyzeck-féle, a magány, halálközelség, bűn, bűnhődés tengelyén forgó univerzum megteremtődhessen.

Nagy Csongor Zsolt a tőle már megszokott, magas nívójú játékot nyújtja: úgy formálja meg Woyzeck figuráját, hogy ott van előttünk, „testet kap” a vívódó, szenvedélyes, egyszerre bűnös és ártatlan lélek, aki minden rezdülésével az álom és ébrenlét, a rögvalóság és őrület között oszcillál.

De kiemelendő Budizsa Evelyn ártatlanságában bűnös vagy bűnösségében is ártatlan Marie-ja, aki több jelenetben is hatásos, árnyalt és érett játékot mutat föl.

Budizsa Evelyn (Marie) és Nagy Csongor Zsolt (Woyzeck) •  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat Galéria

Budizsa Evelyn (Marie) és Nagy Csongor Zsolt (Woyzeck)

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Ilyen például az, amikor a bűntudat és a halál közelségének szinte „tapintható” lelki közegében ismételgeti: „Megváltóm, hogy megkenném a lábadat illatos kenettel”. Marie figurája többek közt amiatt a pillanat miatt is emlékezetes marad, amikor – immár meggyilkolása után – úgy folytatja a zenekarban való tevékeny részvételét, hogy a rendezői koncepciónak köszönhetően szép, szimbolikus szituációba kerül.

Ekkor a földtől fölemelkedve, a magasba helyezett széken ülve csellózik, egyszerre elkülönülve, elemelkedve a többi zenélőtől, ugyanakkor muzsikája révén hozzájuk csatlakozva.

Szintén emlékezetes a Rappert-Vencz Gábor által megformált, határozott és erőteljes körvonalú doktor-figura, vagy a Diószegi Attila által játszott kapitány alakja is.

Nemcsak a zene, a mozgás is erőteljes lendületet ad a Harag György Társulat előadásának •  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat Galéria

Nemcsak a zene, a mozgás is erőteljes lendületet ad a Harag György Társulat előadásának

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Érdekes – bár az erdélyi színházakban nem előzmény nélküli ötlet – a kutya szerepeltetése az előadásban. Woyzeck barátjának, Andresnek a „szerepében” Paco, a színpadi közeghez ügyesen alkalmazkodó németjuhász lép fel. A rendezői ötlet egyrészt jó, mert aláhúzza Woyzeck magányának különféle dimenzióit, illetve a magányból való kitörés felé mutathat utat.

Szabó János Szilárd és Nagy Csongor Zsolt •  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat Galéria

Szabó János Szilárd és Nagy Csongor Zsolt

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Másrészt kicsit az a néző érzése, hogy az eb jelenléte nem mutat túl eléggé önmagán: amikor a kutyás jelenetek zajlanak, akkor a jól idomított Paco „mutatványára” figyel inkább a néző, a gondolatok felszínén maradva, és nem arra, amit a kutya jelenléte üzenhet.

Mindent összevéve azonban hatásos, sikerült előadás a szatmári Woyzeck-előadás, amely „természetrajzának”, milyenségének köszönhetően – Rammstein-zenével, színészzenekarral, színészi alakításokkal, díszlettel, jelmezekkel, rendezői koncepcióval, kutyával együtt – megszüli az igazi drámát.

Az igazi dráma pedig a néző szeme előtt, füle hallatára jön létre a színpadon Büchner töredékesen maradt, zseniális, költői és filozofikus szövegéből.

Nagy Csongor Zsolt és az Anders „szerepét” alakító, Paco nevű németjuhász kutya •  Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat Galéria

Nagy Csongor Zsolt és az Anders „szerepét” alakító, Paco nevű németjuhász kutya

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

korábban írtuk

Nagy érdeklődés övezi a Hegedűs a háztetőn premierjét Szatmárnémetiben
Nagy érdeklődés övezi a Hegedűs a háztetőn premierjét Szatmárnémetiben

Két zsúfolt házzal indul hódítóútjára a szatmárnémeti Harag György György Társulat következő produkciója, a Hegedűs a háztetőn című musical.

korábban írtuk

Titokzatos tereket nyit a szatmári Harag György Társulat Csongor és Tünde előadása
Titokzatos tereket nyit a szatmári Harag György Társulat Csongor és Tünde előadása

Mindenképpen érdemes megnézni a szatmári Harag György Társulat előadásában a Csongor és Tündét: a Sardar Tagirovsky rendezte produkció több mint négy órán keresztül tartja bűvkörében a nézőt úgy.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
Hirdetés
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
2026. július 09., csütörtök

Szatmárnémetitől Temesvárig, a Zsil völgyétől Zaboláig viszi a filmeket a TIFF-karaván

Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.

Szatmárnémetitől Temesvárig, a Zsil völgyétől Zaboláig viszi a filmeket a TIFF-karaván
Hirdetés
2026. július 07., kedd

Száz év után újra Marosvécsre hív a Helikon, jubileumi írótalálkozót tartanak a Kemény-kastélyban

A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.

Száz év után újra Marosvécsre hív a Helikon, jubileumi írótalálkozót tartanak a Kemény-kastélyban
2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
Hirdetés