
Fotó: Sepsiszentgyorgy.info/Toró Attila
Háromállomásos erdélyi miniturnén vett részt a hétvégén a népszerű budapesti költő, Térey János. A székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi állomásokat tartalmazó körúton az író beszélgetőtársa Murányi Sándor Olivér volt.
2016. április 18., 09:332016. április 18., 09:33
Az író legutóbb a nem túl távoli jövőben, 2019-ben játszódó, A legkisebb jégkorszak című verses regénnyel jelentkezett, amelynek története szerint az izlandi vulkánok heves aktivitása, és az ennek nyomán képződött hamufelhő globális lehűlést okoz.
Murányi az udvarhelyi G. Caféban megtartott esten elmesélte, a szerző kérése az volt, hogy vigye el erdélyi vulkánokhoz is, így ellátogattak a Hargita megyei Fiatfalva melletti iszapvulkánhoz. Az is kiderült az íróról, hogy ha Erdélybe utazik, mindig felmegy a Hargitára. A vulkánokhoz való különös vonzódásáról Térey elmondta, hogy a bazalt, mint anyag kezdte foglalkoztatni már gyerekkorában, hiszen szülővárosa mellékutcái bazaltkockakövekkel voltak kirakva, amelyek „kényelmesre, otthonosra voltak kopva”. Miközben az említett könyvén dolgozott, ellátogatott Izlandra is.
Térey János elmondta, hogy az Anyegin „húzta be”, majd vitte magával az irodalomba. „Elképesztő volt számomra az a mód, ahogyan Puskin megjeleníti a saját korát” – fogalmazott. Ez hozta meg a kedvét, hogy valami ilyesmit írjon Budapestről. Írni is csak Budapesten tud, németországi kastélyban is kipróbálta, de hiányzott az otthoni környezet. „Nem Szentírás, amit kinyomtatnak” – mondta a költő. hozzátéve, örül, ha olvassák, de „szerencsére sok jó könyv jelenik meg magyarul”, így válogatni is bőven van miből.
Május 9-én egyébként a magyarországi Gábor Tamás Indiana és több slammertársa lép fel a G. Caféban, június 10-én pedig Röhrig Géza költő, az Oscar-díjas Saul fia című film főszereplője lesz a székelyudvarhelyi kávézó vendége.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!