A 10.30-kor kezdődő ünnepi istentisztelet után az elmúlt év történéseire tekint vissza a gyülekezet, számba véve például azt, hogy egy évre rá, hogy az 1948-ban a kommunista állam által elkobzott volt kántori lakását visszakapta, már újra is fedte az átépítés alatt álló Kalotavár Kulturális Központ nagytermét. Beszámoló hangzik majd el arról, hogyan gyűl a megálmodott művelődési központban létrehozandó könyvtár több ezer kötetre rúgó állománya, valamint arról, hogyan alakult ki a magyarországi Görbeházával létrejött testvérkapcsolat. A Hajdú-Bihar megyeiek küldöttsége kedden este érkezett meg Magyarvistára, a fiatalok pedig együtt próbálják a helybéliekkel azokat a táncokat, amelyekkel vasárnap este a Mátyás István Mundruc emlékére szervezett műsorban közösen lépnek fel.
A vasárnap Vistára látogatók mindemellett más programok között is válogathatnak. A gyermekek már reggeltől megszállhatják az iskola épületét, ahol népi társasjátékokkal szórakozhatnak, de a gyöngyfűzés titkait is elsajátíthatják. Az érdeklődők megtekinthetik a cifraszobákat, megnézhetik, hogyan faragják a mesteremberek a követ, és miként adja le a friss habos tejet a Gyöngyös. A kirakodóvásárban étel, ital, vásárfia lesz kapható, 17 órakor pedig megtartják az elmaradhatatlan díszfelvonulást.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.