2011. október 24., 08:092011. október 24., 08:09
Hajagos Mihály szervező felszólalásában úgy fogalmazott: azt szeretnék, hogy amennyiben Dörner és Csurka nem mond le, Tarlós István főpolgármester írjon ki egy új pályázatot, amelyről a szakmai szempontok, illetve a demokrácia szabályai szerint döntenek. A rendezvényen Márta István, az Új Színház jelenlegi igazgatója kiemelte: a színház homlokzatán visszaszámlálást kezdenek, amellyel a jelenlegi vezetés utolsó bemutatójára, a Varázshegyre hívják fel a figyelmet. „Akik programszinten hirdetik az antiszemitizmust, nem kaphatnak színházvezetői megbízatást a magyar polgárok által fenntartott intézményekben. Ezzel a gesztussal hivatalos szintre emelték az antihumánumot” – fogalmazott a Hegedűs D. Géza színész a tüntetésen. A rendezvényen Fábry Sándor is felszólalt, aki bejelentette, Dörner valószínűleg visszavonja a pályázatát, illetve egy szakmai javaslattal is előrukkolt, szavai viszont alig voltak kivehetőek, a közönség ugyanis hatalmas füttykoncerttel fogadta a jobboldali szimpátiájáról ismert humoristát.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.