2009. július 03., 10:082009. július 03., 10:08
A fesztiválon bemutatják a művész első rendezését, a Táncos a házban (The Dancer Upstairs, 2002) című politikai thrillert és a Which Way Home című dokumentumfilmet, amelynek ő volt az egyik producere.
A fesztiválon az Amerikában dolgozó, cseh származású Milos Forman Oscar-díjas rendező is megjelenik: szombaton lesz a világpremierje A Well-Paid Walk című új produkciójának, amely a hatvanas években készült azonos című zenés vígjátéka nyomán született. A nemzetközi mustra versenyprogramjában 14 film szerepel, egyébként összesen 19 világpremiert láthat majd a több programban futó vetítések közönsége.
Bár tavaly két cseh produkció is indult a fesztivál fődíjáért, a Kristályglóbuszért, idén nem került hazai alkotás a válogatásba. Az amerikai Paul Schrader Adam Resurrected című új rendezésével érkezik Karlovy Varyba, Alan Rudolph pedig öt filmjének bemutatásán vesz részt a fesztivál második felében.
Közép-Európa legelső filmfesztiválját 1946-ban alapították a Monarchia egykori fürdővárosában, Karlsbadban, mai nevén Karlovy Varyban. A rendezvényt a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) A kategóriásnak minősítette. A fesztivál programját számos szekció alkotja.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.