Világpremier: a virtuális és a színpadi valóság ötvözése a kolozsvári magyar színházban

Tompa Gábor színházigazgató, Adrian Sitaru rendező és Pethő Anikó színművész •  Fotó: Biró István

Tompa Gábor színházigazgató, Adrian Sitaru rendező és Pethő Anikó színművész

Fotó: Biró István

A virtuális valóság és a színpadi valóság ötvözésével kísérletezik a Kolozsvári Állami Magyar Színház az Illegitim című stúdiószínpadi előadásában, melynek bemutatóját szombaton tartják.

MTI

2018. február 12., 16:462018. február 12., 16:46

2018. február 12., 16:532018. február 12., 16:53

A bemutatót meghirdető sajtótájékoztatón Tompa Gábor színházigazgató elmondta: az előadás a tavaly meghirdetett sorozatuk első produkciója, amelyben

filmrendezőket kérnek fel, hogy színpadon valósítsák meg az álmaikat.

Azt is hozzátette azonban, hogy az Adrian Sitaru román filmrendező által színpadra vitt Illegitim nem a rendező azonos című filmjének a színpadi változata.

Adrian Sitaru elmondta: a színpadi történet voltaképpen a 2016-ban bemutatott film első negyedórás jelenetének a továbbfejlesztett változata. Ebben egy nőgyógyász orvos családja és barátaik vasárnapi ebédjét zavarja meg egy nő, aki azzal vádolja az orvost, hogy a Szekuritátétól kapta lakását a kommunista politikai rendőrségnek tett szolgálataiért. A hölgy szerint a Szekuritáté a családjától elvett lakással hálálta meg, hogy az orvos besúgta azokat a nőket, akik terhességmegszakítást hajtattak végre abban a korban, amikor törvény tiltotta az abortuszt.

Amint az alkotók elmagyarázták,

az előadás abban teljesen újszerű, hogy halszemoptikával már elkészítették a produkció felvételét, és a néző egy időben kapja az előadás VR-szemüvegen (virtuális valóságot mutató szemüvegen) követhető változatát és a színpadi változatot.

•  Fotó: Biró István Galéria

Fotó: Biró István

A néző maga döntheti el, hogy a VR-szemüvegen keresztül nézi az előadást, és a fejét jobbra vagy balra fordítva a virtuális kép egyik vagy másik részletére fókuszál, vagy leveszi a szemüveget, és a színpadon más díszletek között mozgó és beszélő színészeket követi. Ha a néző olyan előadást fog ki, az is megtörténhet, hogy más szereplő játssza a virtuális valóságban, mint a színpadon a kettős szereposztású szerepek valamelyikét.

Idézet
Ez világpremier. Ezt a módszert még sehol nem próbálták ki”

– jelentette ki Tompa Gábor. Hozzátette: ennek megfelelőek az izgalmaik is, hiszen a pár nap múlva esedékes bemutatónak még mindig sok eleme ismeretlen.

Adrian Sitaru annak a meggyőződésének adott hangot, hogy kinek-kinek a világlátása annak a tükre, hogy az esze miként manipulálja a tudatát. Számára pedig az volt a kérdés, hogy a mindennapi életet miképpen befolyásolja az önámítás, az önbecsapás, mely – szerinte – VR-szemüveg nélkül is megtörténik.

Az előadás valamennyi előadója az újszerű módszer kihívásairól beszélt. Amint Molnár Levente fogalmazott: a rendező, a színészek és az egész színház egy fel nem térképezett terepen mozog. A színész gratulált Tompa Gábor igazgatónak azért, hogy vállalta a kockázatot, amely pezsgésbe hozta a társulatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson