
Fotó: Barabás Ákos
Világhírű művészek lesznek a Székelyföldi Filharmónia vendégei a 2016–2017-es évadában is, emellett idén is folytatják a fiatal udvarhelyi zenészek felkarolását. Az új évadban továbbra is elsődleges célja marad a székelyudvarhelyi Székelyföldi Filharmóniának a helyi fiatal zenészek támogatása, így idén is alkalmat kapnak fellépésre a legtehetségesebbek, együtt dolgozhatnak világhírű előadókkal.
2016. szeptember 11., 18:522016. szeptember 11., 18:52
Az évad első szimfonikus koncertjén szeptember 25-én a marosvásárhelyi származású Vass András, a Pannon Filharmonikusok karmestere vezényel, a hangversenyen fellép Pethő Kriszta, aki idén kezdi a 12. osztályt az udvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola oboa szakán, irányító tanára Major László. A fiatal tehetség kilencévesen kezdte zenei tanulmányait, középiskolai és gimnáziumi évei alatt több országos, illetve nemzetközi előadóversenyen vett részt szép sikerrel – részletezte Bodurián Ágota, a Székelyföldi Filharmónia művészeti titkára.
Pethő Kriszta 2013-ban és 2014-ben az országos előadóversenyen első, illetve második díjat nyert, tavaly áprilisban pedig 100 ponttal országos első díjat szerzett. 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben a Piatra Neamţ-i Emanuel Elenescu Nemzetközi Előadóversenyen sorozatban első díjat nyert, tavaly júniusban a suceavai Lira de Aur országos előadóversenyen pedig első díjat kapott. Több mesterkurzuson vett részt neves szakemberek irányításával, például a németországi Guido Titze barokkoboa-mesterkurzusán, Florin Ionoaia, Gordon Hunt és Ludovic Armin Cora mesterkurzusán. A végzős diák 2014-től a Romániai Ifjúsági Zenekar tagja, 2015-ben a Mol tehetségtámogató programjának nyertese volt, idén pedig a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Mákvirág díjjal tüntette ki.
Az első szimfonikus koncerten szólót játszik emellett Nagy Kálmán, a Nagyváradi Állami Filharmónia koncertmestere, a Székelyföldi Filharmónia tagja, valamint fellép Máthé Győző brácsaművész. A szentkeresztbányai születésű zenész számos jelentős országos és nemzetközi versenyen szerepelt sikerrel, 1990-től Magyarországon él, tagja volt a Szegedi Szimfonikus Zenekar brácsaszólamának, 1993-tól kezdve a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólóbrácsása, itteni munkája elismeréseként 2002-ben az év zenészének megítélt Dohnányi Ernő-díjjal tűntették ki. Közben a Concentus Hungaricus Kamarazenekar szólóbrácsásaként és a Danubius Vonósnégyes brácsásaként is tevékenykedik, rendszeresen dolgozik külföldi zenekarok meghívott muzsikusaként.
Az idei évadban számos kiváló karmester érkezik a székely városba: vezényel majd Jankó Zsolt, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere, Werner Gábor budapesti karmester, valamint az erdélyi származású, Berlinben élő brácsaművész és karmester, Gábor Ferenc. Joseph Suilen neves holland karmester és Tiberiu Soare, a román zenei élet egyik legkiemelkedőbb karmestere is újból a Székelyföldi Filharmónia vendége lesz – sorolta Bodurián Ágota.
Ugyanakkor számos szólista is fel fog lépni az új évad hangversenyein, első alkalommal lép fel majd Udvarhelyen Kecskés-Ávéd Csilla csellóművész, de ismét hallhatja a közönség Zerkula György és Stuller Gyula hegedűművészt, és szólista lesz Rie Koyama japán fagottművész is.
Októberben a Székelyföldi Filharmónia ismét megrendezi az Őszi Zenei Kavalkádot, a székelyudvarhelyi zenekedvelők pedig májusban a ClassJazzFesten többek között a Sárik Péterrel Trióval, Luiza Zan énekesnővel, a Jazzybirds zenekarral, valamint Sántha Huba zongoraművésszel találkozhatnak – tudtuk meg Bodurián Ágotától.
Elmondta azt is, hogy a diákbérleten kívül az összes bérlet drágult 10 lejjel, de továbbra is érvényesek az évad összes hangversenyére. Így a 2016-2017-es évadra szóló diákbérlet 30 lej marad, a nyugdíjas-, a szakmai- és a vidéki bérlet 60 lejbe kerül, míg a felnőttbérlet 80 lejbe.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
szóljon hozzá!