A mostani körútján az aranyosszéki Aranyosegerbegyen és Várfalván is fellépő művész előadásában más dalok mellett a Jézus Krisztus szupersztár című musicalből a Pilátus álma, a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicalből a Fáraó dala, a Nyomorultakból pedig a Csillagok című dal csendült fel. Nem maradtak el a magyar nemzet történetéből ihletődött énekek sem, mint a Honfoglalás Kell még egy szó című betétdala, vagy az 1848–49-es és 1956-os magyar forradalmároknak emléket állító Ébredj, alvó nemzetem sem. Fergeteges sikert aratott a Móricz Zsigmond Légy jó mindhaláligja nyomán született musicalből Valkay tanár úr szólója és az Egri csillagok musicalből Dobó István esküje. Vikidál Gyula az István, a király rockoperából két részletet is előadott: az előadóművész a magyarságot ma megosztó szembenállásra utalva a Felkelt a napunk című dalt – a történetet ezúttal megváltoztatva – István és Koppány kiegyezésével vezette fel, ezt követően a Szállj fel, szabad madár aratott fergeteges sikert. A ráadásban a Székely himnusz, a Kétforintos dal, végezetül pedig Erdélyben először az Anna Karenina című musicalből az Esküvő csendült fel. Vikidál Gyula Nagyszebenben, a Magyar Hét keretében augusztus 23-án lép fel újra Erdélyben, az István, a király című rockoperában. „Ugyanaz a nagyprodukció lesz, mint 2003 júliusában Csíksomlyón, az erdélyi bemutatón, ugyanazzal a négy főszereplővel. István szerepét Varga Miklós, Saroltét Kovács Kriszta, Laborcét Kátai István, Koppányét pedig magam játszom, a mellékszereplők és a statiszták erdélyiek” – közölte a Krónikával Vikidál.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.