Hozzáfűzte, a továbbiakban is annak a színvonalnak az elérésére törekednek, amelyet több mint harminc évvel ezelőtt még fiatalként határoztak meg a mostani veteránok. Vagyis azok a művészek, akiknek munkáiból összeállt a több mint háromezer képzőművészeti alkotást tartalmazó gyűjtemény, és akik a kezdetektől támogatták Zöld Lajos, Márton Árpád és Gaál András ötletét.
A „veteránok” mellett a gyergyószárhegyi alkotóközpont másokat is vendégül lát ebben az időszakban, így a több korosztályt és irányzatot képviselő művészek révén a táborban készülő munkák a kortárs erdélyi képzőművészet keresztmetszetét nyújtják.
„A Veterántábor egyszerre újrakezdés és folytatás. Újrakezdés, mert ez a társaság már elbúcsúzott Szárhegytől, és folytatás, hiszen azt a munkát végezzük továbbra is, amit több mint harminc évvel ezelőtt elkezdtünk” – fejtette ki a Krónika kérdésére Gaál András, a tábor művészeti vezetője, aki nagyra értékeli az alkotóközpont jelenlegi vezetőségének kezdeményezését, miszerint a táborban a fiatalabb és az idősebb nemzedék egyaránt képviseltesse magát. Az alkotótábor művészeti vezetője elmondta, a Gyergyószárhegyen összegyűlt alkotások az egyetlen erdélyi, kortárs képzőművészeti gyűjtemény részét képezik.
A kéthetes, nosztalgikus táborozásra a három főszervezőn – Zöld Lajos, Márton Árpád és Gaál András – kívül olyan neves erdélyi képzőművészek kaptak meghívást, mint Ábrahám Jakab, Balázs József, Balázsi Csaba, Banner Zoltán, Barabás Éva, Datu Victor, Jakobovits Miklós, Jakobovits Márta, Kákonyi Csilla, Kristófi János, Major Gizella, Márton Árpád, Nagy P. Zoltán, Orth István, Petkes József, Szabó Vilmos, Szakáts Béla, Szakáts Liliána Mária, Székely Géza és Zsigmond Márton. Harmincnégy év alatt, a gyergyószárhegyi alkotóközpont fennállása óta több száz képzőművész vett részt a nyári művésztelepeken.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.