2008. április 14., 00:002008. április 14., 00:00
A néprajz, majd a történelem témájú kötetek szerzőinek bemutatása után ez alkalommal a szépírókat ünnepelte a Kultúrpalotában a közönség.
Káli Király István, a kiadó igazgatója a Krónikának elmondta, a Mentor 15 évvel ezelőtt szépirodalmi kiadóként indult, de néhány év után kiürültek az asztalfiókok, és egyre kevesebben fordultak – szerzők és olvasók – a szépirodalom felé. „Pedig enélkül nem létezhet irodalom, sem kultúra, hiszen ez a lélekhez és a szellemhez szól” – fogalmazott Káli, aki az utóbbi öt évben kiadott szerzőket hívta meg az évfordulós ünnepségre.
A Több mint tucat című rendezvényen Láng Zsolt, a Látó folyóirat szerkesztője az alkotási folyamatról, az írói élményeikről faggatta Bogdán Lászlót, Kincses Elemért, Király Kinga Júliát, Kovács András Ferencet, Nagy Attilát, Sebestyén Mihályt, Simonfy Józsefet, Szabó Róbert Csabát, Vári Attilát és Vermesser Leventét.
Király Kinga Júlia a műfordítás szépségeiről és nehézségeiről beszélt, Nagy Attila a versírást mint „lélek-karbantartó műveletet” említette, Simonfy József pedig elmondta, verseskötetei nem változtattak az életén, hiszen most is úgy ír verset, mint előtte. Kincses Elemér eddig drámákat közölt, tavaly jelent meg első regénye – ebből olvasott fel részletet. Sebestyén Mihály Marosvásárhelyt nevezte meg alapélménynek, amelynek minden utcáját és régi épületét ismeri, ahol minden megtörténik, ahol a történelem eseményei folytatódnak. Bogdán László a regényírásról, az első és utolsó mondatok sajátosságairól beszélt, Vermesser Levente elárulta, hogy zenét és kabarét hallgat versírás közben. Kovács András Ferenc a naplóírás titkait osztotta meg a közönséggel, és arról beszélt, hogyan születik meg a feljegyzésekből a vers.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.