Hirdetés

Vendégszerepelnek a vásárhelyi egyetemisták

Együttműködésre lépett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfia szaka és a Tomcsa Sándor Színház, melynek értelmében a végzős hallgatók által megrendezett vizsgaelőadásokat bemutatják Székelyudvarhelyen is.

2013. február 13., 05:232013. február 13., 05:23

 Elsőként a székelyudvarhelyi közönség tegnap este tekinthette meg a vásárhelyi egyetem koreográfia szakos diákjainak Mi volt? című mozgásszínházi előadását a Tomcsa Sándor Színház nagytermében kialakított stúdiótérben. A hétfői tájékoztatón a produkcióról Antal József udvarhelyi születésű koreográfus, valamint András Lóránt egyetemi oktató beszélt.

A koreográfus szak 2009-ben indult a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, ehhez hasonló felsőoktatási képzés csupán az első világháború idején létezett a térségben. András Lóránt, az egyetem tanára szerint az azóta eltelt száz év során a tánc műkedvelői csoportosulások szintjén maradt. „Ez egy hiánypótló szak, de a százéves kimaradás miatt kevés tanárunk van, hiszen doktori címmel rendelkező táncoktatót egész Kelet-Európában nehezen lehet találni” – magyarázta az oktató. Hozzátette: a három év munkája azonban kezd beérni, ezért is gondoltak arra, hogy több kultúrotthonnal, színházzal, iskolával együttműködve több helységbe is elvinnék produkcióikat. A Mi volt? című előadásban minden végzős hallgató saját történetét adja elő. „Nagy kihívásnak éreztem kollégákkal együtt dolgozni, de végül elértük a kitűzött célt, vagyis sikerült egy olyan közös formanyelvet találni, amely egyúttal sajátos is” – magyarázta Antal József, az előadás koreográfusa. A koreográfus szerint a Mi volt? egyszerű emberi kapcsolatokról, párkapcsolatokról szól, az emberi viselkedési formákról, a környezetünknek mutatott felszínes képről és az alatta lévő tulajdonságok felszínre töréséről. A negyvenperces produkció alkotói és előadói Mihai Bloj, Deák Orsolya, Györfi Csaba, Pál Alíz, Madaras Zoltán, Ruszuly Ervin és Zaiba Anikó.

Simon Eszter


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés