
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes vendégjátékát is megtekintheti a napokban a csíkszeredai közönség.
2015. január 27., 19:372015. január 27., 19:37
Az udvarhelyi társulat Tamási Áron Rendes feltámadásával (képünkön) vendégszerepel január 29-én, csütörtökön 19 órától a Csíki Játékszínben. A Rendes feltámadás című novella Tamási egyik legreprezentatívabb írása. „A székely »góbéság«, életforma ilyenfajta megfogalmazása az élet szélsőséges pillanataiban alkalmas lehet egy népcsoport, illetve egy világszemlélet bemutatására. A novella dramatikus szöveggé való átformálása szükségessé tesz a szövegben több dramaturgiai fordulatot is (születés, szerelem, féltékenység, barátság, szülő-gyerek viszony, halál stb.).
Olyan történet, mely csak az élet fontos, lényegi kérdéseit feszegeti” – írja az előadásról Csurulya Csongor rendező. Az előadásban Fülöp Zoltán, Nagy Csongor, Dunkler Róbert, Jakab Orsolya, Szűcs-Olcsváry Gellért, Vidovenyecz Edina látható. A díszletet és jelmezt Bíró Boglárka tervezte.
A Háromszék Táncegyüttes A tékozló fiú című produkcióját mutatja be Csíkszeredában. A műfajilag sorsjátékként meghatározott előadás január 30-án, pénteken 19 órától tekinthető meg a Csíki Játékszín nagytermében.
A Háromszék Táncegyüttes előadása a népi kultúra, pontosabban a népzene és néptánc eltékozlását jeleníti meg. A bibliai alaptörténetből kiindulva az a színház eszközeivel, a hagyományos néptánc és modern mozgáselemek ötvözésével fogalmaz meg aktuális kérdéseket. Mi a szerepe nagyapai örökségünknek a jelen életkörülményei között? Többek vagyunk-e egyszerű fogyasztónál, statisztikai adatnál? – ezeket a kérdéseket teszi fel a produkció. Az előadás rendező-koreográfusa Ivácson László, előadja a Háromszék Táncegyüttes tánckara, a Fiú szerepében Tőkés Csaba Zsolt, a Gyökérember szerepében Bajkó László látható.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!