Hirdetés

Végvári koncertek: erdélyi turnén a Fonó Zenekar

•  Fotó: Fonó Zenekar

Fotó: Fonó Zenekar

Három fellépésből álló karácsonyi koncertsorozatba fogott az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezésében. Hétfőn este a tervek szerint Temesváron léptek fel, kedden Nagyenyeden, a rákövetkező nap Zilahon folytatják.

Krónika

2022. december 12., 21:102022. december 12., 21:10

2022. december 12., 21:372022. december 12., 21:37

Agócs Gergely zenekarvezető még az indulás előtt elmondta, a hétfő estére a temesvári Új Ezredév Református Központba tervezett koncertjük után Nagynyedre vezet az útjuk. Itt kedden a négyszáz éves Bethlen Gábor Református Kollégium vendégszeretetét élvezik, 13 órakor állnak a közönség elé.

A körutat Zilahon, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központban fejezik be szerdán 17 órakor.

Hirdetés

„E helyeken még nem léptünk fel, s nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy a szórványmagyarság végváraiban is bemutatkozhatunk. Missziót teljesítünk, s így nagy kedvvel muzsikálunk, hogy a haza üdvéért is feladatot vállalhatunk” – mondta el érdeklődésünkre Agócs Gergely.

A zenekarvezető hozzátette, lelkesen készültek a koncertsorozatra, s próbáltak a magyar nyelvterület különféle tájegységeiből válogatni olyan karácsonyi énekeket, amik jellemzőek az adventi időszakra. Elmondta, a Megváltó születése mindnyájuk számára nagy öröm, így örömzenét is muzsikálnak Gömörtől Mezőségig és Nyárádmentétől a Sopron vidékén keresztül, a Vas megyei Répcelak népzenéjéig.

„Változatos programmal készülünk, s a hangszerválasztásunk is kifejezi ezt az ünnepi időszakot. A vonós-cimbalmos hangszerkészlet mellett pásztorhangszerek is megszólalnak, hiszen a pásztorok jelenléte a Kisded bölcsője mellett kecskedudával, tárogatóval, a furulyákkal jól kifejezhető. Navratil Andrea és jómagam énekkel is készülünk” – sorolta Agócs Gergely.

A Fonó Zenekar a Magyar Zene Háza meghívására hamarosan a Felföldi utakon című produkcióját mutatja be a szlovák táncházmozgalom úttörőjének számító Muzička együttessel Pozsonyban. „Nem véletlen a Muzička együttes meghívása, hiszen ők a táncházmozgalom optikáján keresztül már barátként tekintenek ránk, magyarokra, s nem a megrögzött ellenségképre tanítják a szlovák ifjúságot. Igen, a zene és a tánc sokkal több szállal köt minket össze, mint ami mesterségesen elválaszt” – fejtette ki Agócs Gergely.

Csermák Zoltán

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés