
Fotó: Magasságok és mélységek
Egy hét múlva debütál a romániai mozikban a Magasságok és mélységek, a hajdani hegymászó Erőss Zsolt feleségének fikciós drámája.
2022. december 10., 15:542022. december 10., 15:54
Decemberben újabb magyar film debütál a romániai mozikban: a többnyire csak „Erőss Zsolt-filmként” emlegetett Magasságok és mélységeket hozza el az erdélyi magyar közönségnek a Filmtett Egyesület.
Az életrajzi ihletésű fikciós alkotás igazi hőse Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda, aki maga is megmászott két nyolcezres csúcsot (ahogy a film is: már november végén több mint 16 000 nézője volt Magyarországon) – olvasható a romániai forgalmazó közleményében.
A filmdráma további szerepeiben Nagy Enikő, Horváth Lajos Ottó, Tankó Erika és Fehér Anna látható. A fényképezésért Tóth Levente, a vágásért Márton Dániel, a zenéért Balázs Ádám, a produceri feladatokért pedig Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan felelt.
A film már november végén felkúszott a második „nyolcezres csúcsra” magyarországi forgalmazása során – már ekkor több mint 16 000 nézőnél tartott –, amivel a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeket támogató Inkubátor Programjának harmadik legsikeresebb filmje lett.
Ezekenkívül lesznek vetítések Marosvásárhelyen, Temesváron, Nagyváradon, Kézdivásárhely, Gyergyószentmiklóson, Resicabányán, Karánsebesen, Petrozsényben, Nagyszebenben és Székelyudvarhelyen.
A vetítések részletei megtalálhatóak a Filmtett Egyesület honlapján.

A tragikus körülmények között elhunyt Erőss Zsolt hegymászónak állít emléket, és felesége, Sterczer Hilda gyászfeldolgozásának folyamatát mutatja be Csoma Sándor Magasságok és mélységek című filmje.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.
szóljon hozzá!