
Utolsó három napjához érkezett a 11. Nemzetiségi Színházi Kollokvium Gyergyószentmiklóson. Pénteken délután 5 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu Társulata mutatja be közösen a stúdióteremben Kincses Réka és Alina Nelega Double Bind című drámáját.
2015. október 02., 16:372015. október 02., 16:37
„A Double Bind dokumentum-színházi előadás, egy magyar–román színész-műhelygyakorlat története, személyes élményekből és a közösen átélt munkafolyamatból táplálkozik. A közösen töltött hetek során, az alkotók teret engedtek olyan gondolatoknak és érzéseknek, amelyek mindkét közösség belterjes titkai” – írják az alkotók az előadásról.
Este 8 órától szintén a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat előadása, Az ördög próbája lesz látható. Az ördög próbája című produkció Radu Afrim által kitalált és megrendezett történet, az előadás szövegének létrehozói pedig maguk a szereposztás tagjai. A történet egy sikeres vidéki üzletemberről szól, aki születésnapi díszelőadást szeretne szervezni kisfiának.
Az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 18 éven felülieknek ajánlott darabot visz a kollokviumra. A Kincses Réka által írt és rendezett A Pentheszileia-program című produkció szombaton 18 órától lesz megtekinthető.
A fesztivál idén külföldi társulatot is vendégül lát: a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Zelei Miklós Zoltán újratemetve című darabját szombaton este 8 órától mutatja be Vidnyánszky Attila rendezésében. Vasárnap 18 órától a kolozsvári Váróterem Projekt mutatja be Zéró című előadását Botos Bálint rendezésében. A kollokvium záróelőadása a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Koldusoperája lesz vasárnap este 8-tól.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!