Hirdetés

Vásárhelyi filmbemutató az utómunkálatok előtt

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Vasárnap este mutatták be a marosvásárhelyi közönségnek a városban forgatott Kozmikus szimfónia című film munkakópiáját.

Antal Erika

2015. november 16., 19:542015. november 16., 19:54

Vasárnap délben sajtóbemutatót is tartottak a Művész moziban, amelyen Poór István, a film rendezője és írója, a színészek közül pedig Sebestyén Aba volt jelen. Rajtuk kívül Peti András alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, aki a film létrejöttét szintén támogató marosvásárhelyi önkormányzatot képviselte.

A rendező köszönetet mondott a színészeknek, a marosvásárhelyieknek és a két főtámogatónak, a polgármesteri hivatalnak, illetve a Maros Megyei Múzeumnak, amiért a néprajzi és népművészeti részlegnek helyet adó Toldalagi-palotát forgatási helyszínként használhatták.

A film eredetileg háromórás lett volna, végül a kevésbé fontos jeleneteket kivágták belőle, így 2 óra 20 perces lett. Utópisztikus, a jövőben játszódó filmről van szó, a műfaja a komédia és a dráma között van, és figyelmeztetés arra vonatkozóan, hogy mi lesz velünk, az emberiséggel, ha mindent tönkreteszünk magunk körül.

A forgatás öt hétig tartott, a marosvásárhelyi helyszínre hosszas keresgélés után bukkant rá az Amerikai Egyesült Államokban élő rendező, ahogyan a színészeket is öt év alatt választotta ki, vagy, ahogy fogalmazott, „talált rájuk”. Elmondta, több mint ezer színészt nézett meg, míg végül a marosvásárhelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi színművészeket választotta ki a szerepekre. „Ők még a hollywoodi színészeknél is jobbak” – válaszolta lapunk érdeklődésére.

A filmben Bartha Loránd, Kovács Mária Franciska, Sebestyén Aba, Szakács László, Korpos András, Veress Albert, Nagy István és Erdei Gábor játszik. Az operatőr Cristian Grigore, a produkciós igazgató pedig Vajda György volt.

A bemutatón a film munkakópiáját vetítették le, az utómunkálatok, a hangtechnika, a színezés ezután következik – mondta Poór István, akitől azt is megtudtuk, hogy egyelőre fesztiválokon szeretné bemutatni az alkotást. Ám amennyiben a polgármester támogatná, akkor több marosvásárhelyi mozilátogató is megtekinthetné.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés