Hirdetés

Könyvvásár helyett irodalmi és kulturális programokat szerveznek Marosvásárhelyen

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

Bár maga a vásár a járványhelyzet miatt idén elmarad, az Élj vele! mottóval ellátott Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezői közölték: vállalják, hogy a november 11–14. közötti időszakot irodalmi és kulturális programokkal töltik meg.

Kiss Judit

2021. november 10., 22:562021. november 10., 22:56

A személyes részvételű kísérőrendezvényeket megtartják, az eseményekre előzetes bejelentkezéssel és a járványügyi szabályok betartásával lehet részt venni. A Nemzeti Színházban vendégszerepel Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter neves magyarországi színész házaspár az És Rómeó és Júlia című előadással.

Idézet
„Szerelmespárt alakítanak, egy halálra ítélt, halhatatlan szerelem történetét. Testük egyben az előadás díszlete is, ők maguk a színház. Összesen ketten. Shakespeare világát jelentik”

– olvasható a produkció ismertetőjében. Markó Béla költő verseinek sajátos antológiájával lép színpadra egy újabb önálló est, a Saját Faust című produkció keretében Bogdán Zsolt.

Hirdetés

A Kolozsvári Állami Színház Jászai Mari- és többszörös Uniter-díjas színművésze arra vállalkozik, hogy az idén 70 éves Markó Béla lírai életművének keresztmetszetét bemutassa.

„Hogy miért Saját? És miért Faust? Hogy címadóként miért épp erre a verscímre esett a választásom? Talán mert úgy érzem, összecseng, összefog, mert szerzőt és előadót, meg előadói szándékot egyaránt jelez.

Idézet
Hiszen „saját”, mert a költő sajátos verseit mondom, miközben én is sajátommá teszem őket, és „Faust” is, mert ennek az az ára, hogy a szerző a műveit, jómagam pedig előadóként testemet-lelkemet eladjuk egymásnak ennek az előadásnak az erejéig”

– vallja az előadás címével kapcsolatban Bogdán Zsolt.

A rendezvénysorozat keretében beszélgetést szerveznek Marosvásárhely, az irodalom bölcső-városa címmel. A meghívott írók, költők – Demény Péter, Káli István, Király Kinga Júlia, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Markó Béla, Szabó Róbert Csaba, Vida Gábor – valamilyen módon kötődnek Marosvásárhelyhez, mert vagy itt születtek, vagy itt is élnek. Hogy mit jelent számukra e város az irodalmi tevékenységük alakulásában, valószínűleg kiderül, miközben a moderátor, Mészáros Sándor kérdéseire válaszolnak. Részletek a könyvvásár Facebook-oldalán találhatóak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés