
Fotó: Antal Erika
Augusztus 22-éig kilenc festő- és szobrászművész, valamint két művészettörténész tevékenykedik a gernyeszegi kastélyban. A Kastélypark Nemzetközi Művésztelep elnevezésű tábor idei témája a víz.
2015. augusztus 12., 17:552015. augusztus 12., 17:55
Második alkalommal kezdte meg működését Gernyeszegen a Kastélypark Nemzetközi Művésztelep. A Gernyeszegi Teleki Kastély Egyesület és a Castle ART PORT szervezésében szobrászok és festőművészek dolgoznak a műemléképület udvarán.
Pokorny Attila marosvásárhelyi szobrászművész, ötletgazda és szervező lapunknak elmondta, míg tavaly a múlt és a jelen viszonya volt a tábor témája, idén a víz. A kastélyhoz kapcsolódik ez is, hiszen a bejáratnál ott a tó, amely egy forrásból táplálkozik, a kastélykert alatt folyik a Maros, ha pedig létezne még az egykori várárok, akkor a víz a kastélyt teljesen körülölelné. „A művészek számára nagyon kedvező, jó téma ez” – tette hozzá Pokorny.
Az idei művésztelepen kilenc alkotó vesz részt és két művészettörténész. Magyarországról érkezett Filp Csaba, Gesztelyi Nagy Zsuzsanna, Horváth M. Zoltán, Nyilas Márta, Knyihár Amarilla és Miklya Gábor, Ausztriából pedig Alois Lindenbauer. Pokorny Attila mellett Marosvásárhelyről érkezett a táborba Szabó Zoltán „Judóka”. Magyarországiak a meghívott művészettörténészek is: Keserü Katalin és Márton Zsófia Eszter.
A szobrászok és festőművészek a kastélyparkban, illetve a kastélyban az erre a célra berendezett termekben dolgoznak. Teleki Kálmán gróf, a kastély tulajdonosa lapunknak arról beszélt, hogy milyen jó ötletnek tartja a művésztelepet, amely hozzájárul a kastély népszerűsítéséhez. Az alkotók egy-egy művel is megajándékozzák a vendéglátókat, amelyekkel a termek falait díszítik, és amelyek értéket jelentenek a kastély számára is.
Ott jártunkkor Szabó Zoltán „Judókát” volt alkalmunk megfigyelni, amint a kastélypark egyik szobrát, annak karját és könyökét „kiegészíti”. Érdeklődésünkre a művész elmondta, hogy egy protézissel, kisegítő könyökkel ajándékozza meg Hermész Dionüszoszt. Ennek során két műanyagpalack került fel a szobortorzóra, amelybe majd vizet tölt az alkotó, abba pedig növényeket és kis halakat helyez. Ez egy „szürrealisztikus vicc” lesz, tette hozzá.
Az augusztus 8-22. között zajló művésztelep augusztus 20-án egy zárókiállításon mutatja be az ott készült alkotásokat. A tárlatot Márton Zsófia Eszter nyitja meg.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!