2009. október 27., 10:202009. október 27., 10:20
A nemzetközi kiállítás a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Kara közös szervezésében, többek között Kolozsvár önkormányzata, a Debreceni Egyetem (DE) Történelmi Doktori Iskolája, a DE Hatvani István Szakkollégiuma, a debreceni és a kolozsvári történészhallgatók egyesülete, valamint a Magyar Heraldikai és Genealógia Társaság támogatásával indult az erdélyi fejedelmek által adományozott címerekből, valamint eredeti armálisok és címerek fotóinak másolataiból.
A tárlat anyaga, amit Szálkai Tamás, a Debreceni Egyetem történésze állított össze, bevezető tanulmánnyal és leíró szöveggel hasonló című kötetben is megjelenik az Attraktor Kiadó gondozásában.
Az összeállítás több szempontból is egyedülálló: a hat magyarországi és romániai közgyűjtemény (Magyar Országos Levéltár, Budapest; Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, Debrecen; Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára, Debrecen; Kolozs Megyei Országos Levéltár, Kolozsvár; Református Egyházkerületi Levéltár, Kolozsvár; Lucian Blaga Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár) anyagából válogatott ötven címer, illetve a tudományos igényű, de alapvetően a szélesebb közönségnek szánt bevezető tanulmány hároméves kutatómunka hozadékát osztja meg a nézőkkel és olvasókkal, többnyire nyomtatásban soha nem látott képekkel illusztrálva.
Az említett intézmények többtucatnyi munkatársa járult hozzá a kiállítás és a kötet megvalósulásához. „Célunk a múlt értékeinek bemutatása, a Magyarország és Erdély közötti kulturális-tudományos kapcsolatok létesítése mellett a szélesebb közönség bevonása volt. A bemutatásra kerülő címerek, mint képi kultúránk hordozói, sajátos vonásokat hordoznak, mégis tökéletesen illeszkednek az európai címertan rendszerébe, kifejezik európaiságunk történelmi gyökereit” – hangsúlyozzák a kutatók, szervezők.
A kiállítás Kolozsvár után Marosvásárhelyen, Nagykárolyban, Nagyváradon, majd Debrecenben és több magyarországi városban, köztük Budapesten is megtekinthető lesz. Kolozsváron ünnepélyes keretek között került sor a megnyitóra tegnap a várostörténeti múzeumnak otthont adó Szabók bástyájában.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.