Hirdetés

Változatos előadások várják a színházrajongókat az új évadban Nagyváradon

•  Fotó: Szigligeti Színház Nagyvárad/Facebook

Fotó: Szigligeti Színház Nagyvárad/Facebook

Tizenegy új bemutatóval, a Fux Fesztivál és a HolnapUtán Fesztivál jubileumi kiadásaival, illetve a Nagyvárad Táncegyüttes fennállásának huszadik évfordulója alkalmából szervezett eseményekkel várja közönségét a 2021/2022-es évadban a Szigligeti Színház – közölte a társulat.

Krónika

2021. szeptember 14., 18:492021. szeptember 14., 18:49

A teátrum a pandémia után most először hirdet újra bérletet. Czvikker Katalin főigazgató beszámolt az előző évad eredményeiről: annak ellenére, hogy az ünnepi, 120. évad is a pandémia jegyében telt, a Szigligeti Színház társulatai az évad során 187 előadást játszottak, több mint 25 ezer néző előtt.

A Szigligeti Társulat művészeti vezetője, Novák Eszter emlékeztette a közönséget arra, hogy a Szigligeti Színháznak egy játszóhelye maradt, amely helyzet rányomja bélyegét az új évad tervezésére is.

Hirdetés

„Éppen ezért, az új évadot úgy terveztük, hogy lehetőleg nagy szereposztású, sok jó feladattal kecsegtető műveket tudjunk színpadra állítani”– részletezte a sajtótájékoztatón Novák Eszter, hozzátéve azt is, hogy a Léda-házban kialakított térben próbákat és felolvasószínházi alkalmakat is szerveznek majd az évadban.

A Szigligeti Társulat első új bemutatóját, az Anca Bradu által rendezett Csongor és Tündét október 1-én tartják. Az évad második premierjében, Az öreg hölgy látogatása című, Novák Eszter által rendezett Dürenmatt-darabban a teljes társulat látható lesz – címszerepében pedig a pályakezdésének negyvenedik évfordulóját ünneplő Fábián Enikőt láthatja majd a közönség. Szilveszterkor Huszka Jenő Gül Baba című operettjét tűzi műsorára a színház Forgács Péter rendezésében, az évad második felében pedig Nyikolaj Erdmann Az öngyilkos című abszurd vígjátékát Botos Bálint, Molnár Ferenc Játék a kastélyban-ját pedig Balogh Attila viszik színpadra. 

A sajtótájékoztatón Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti vezetője is megszólalt, rámutatva, hogy előadásaik idén a bátorság témáját dolgozzák fel, valamint, hogy az előadásprogramot a tavalyi évad elmaradt bemutatójával, a Sosevolt cirkusz című előadással nyitják meg.

Az évad során Ulrich Hub Nyolckor a bárkán című kortárs meséjét (rendező: Lélek Sándor Tibor), egy adventi betlehemes játékot (rendező: Dió Zoltán), Menjünk, lássunk egy csodát! címmel, Kertész Erzsi Nem, a barátom című meséjét (rendező: Székely Andrea), illetve a Grimm-testvérek Rigócsőr királfyiját (rendező: Hanyecz-Debelka Róbert) viszik színre a társulat művészei.

A Lilliput Társulat ugyanakkor idén ötödik alkalommal szervezi meg az erdélyi magyar hivatásos bábszínházak találkozóját: a FuxFesztet október 6–10. között tartják.

A Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője, Szabó Enikő Ágnes elmondta, hogy az évad első bemutatója az Antigoné című ókori görög dráma modern táncszínházi adaptációja lesz. Később, Szólótáncok címmel a társulat kortárs táncosai mutatnak be egy-egy táncetűdöt egy egész estés előadás keretében. Az évad nagyszínpadi folklórprodukciója a Fitos Dezső és Kocsis Enikő táncosok koreográfiájában színpadra kerülő Boldog békeidők munkacímű előadás lesz. Szabó Enikő Ágnes bemutatta az együttes két új táncosát, Törteli Nadint és Barabás Hunort is. 

A Nagyvárad Táncegyüttes 2022-ben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját, amely alkalomból 2022. február 11–13. között jubileumi hétvégét szerveznek. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés