
Fotó: Krónika
Mi késztette arra, hogyrockoperákat írjon, illetve állítsonszínpadra?
A zene hozzátartozott acsaládunk életéhez. Édesapámnagyszerűen zongorázott, én zongora szakon végeztema marosvásárhelyi konzervatóriumban. A rockoperaviszonylag új zenei műfaj, ugyanakkor számoslehetőséget kínál a zenei stílusokötvözésére. Az általam rendezettelőadások erősen érzelmi töltetűek, üzenetüka mának szól, még akkor is, ha történelmitémákat dolgoznak fel.
Hogyan kezdődött azegyüttműködése a Role együttessel?
A Ne késsetek, harangok! az elsőközös produkciónk volt a Role együttessel éskiemelkedő tehetségű vezetőjével, Nagy Tivadarral.Ezelőtt tizenegy évvel úgy éreztem, hogy arendszerváltozás eredményeiben csalódottemberekben erősítenem kell a hitet, a bátorságot.Ezért választottam a Páskándi Gézaszövegkönyve és a Kormorán együttesáltal megzenésített A költő visszatércímű rockoperát, amit átdolgoztam, majd március15-én, mínusz 18 fokos hidegben, húszezer főstömeg előtt mutattunk be az együttessel Csíkszeredában.A Duna Televízió élőben közvetítetteaz előadást. Soha nem felejtem el a marosvásárhelyielőadást sem, amelyet a közönség húszpercesvastapssal jutalmazott a zsúfolásig megteltKultúrpalotában. Ezt követte a Szent Erzsébetcímű rockoratórium, amit hatvan alkalommal mutattunkbe Székelyföld és Erdély templomaiban. Avasárnapi marosvásárhelyi fellépésa Székely Golgota tizedik előadása volt. A SzentErzsébet legendája és a Székely Golgotateljes egészében saját produkció, énírtam a verseket, és én szereztem azalapdallamokat. A munka oroszlánrészét viszontNagy Tivadar végezte, ő hangszerelte és tanítottabe a Role együttesnek.
Zeneszerző, szövegíró,rendező – mindhárom hivatás egész embertigényelne.
Ez a hármasság elsősorbanmegfeszített munkát jelent. Megálmodom azelőadást, és addig küzdök, amíg úgyérzem, az álmom megvalósult. Hálásvagyok minden diáknak, zenésznek, énekesnek,hogy vállalták ezt a szolgálatot. Nem végeztemrendezői szakon, de a színház közelébennőttem fel, sokat tanultam rendező testvéremtől, Elemértől.Falusi tanár koromban már rendeztem Moliere- ésTamási-darabot.
Ami az álmait illeti: nemábrándozik arról, hogy rockoperájátne kultúrházban vagy színházban, hanem acsíksomlyói nyeregben adják elő?
Szívesen előadnánk aSzékely Golgotát a csíksomlyói nyeregben,de bárhol másutt is, ahová meghívnak.Szerettem volna elvinni az előadást Magyarországra, deúgy tűnik, ezt egyelőre nem lehet megvalósítani.n Szucher Ervin
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.