
Az 1848–49-es szabadságharchoz kötődő énekek, régi Bartók-gyűjtésből tanult dalok és világháborúkhoz, a huszársághoz köthető énekek is szerepelnek az Ezer esztendeje című, nemrég megjelent hanglemezen. A CD egyben Antal Tibor népdalénekes és a Heveder zenekar első közös kiadványa is, kevésbé ismert bakanóták is szerepelnek rajta.
2015. január 09., 10:082015. január 09., 10:08
A gyimesi Antal Tibor népdalénekes és a Heveder zenekar első közös, Ezer esztendeje című, nemrég megjelent hanglemezén az 1848–49-es szabadságharchoz kötődő nóták, az első és második világháborúhoz kapcsolódó katonadalok és huszárnóták hallhatók.
„Két-három évvel ezelőtt egy beszélgetés alkalmával vetettem fel Molnár Szabolcsnak, hogy jó lenne kiadni egy katonadalos CD-t, amelyen a nótákat zenekar kíséri. Időközben megismerkedtem a Trianon-kutató Intézet Közhasznú Alapítvány tagjaival, akiknek meséltem a tervemről, és egyik támogatójuk, Tankó Károly – aki gyimesi felmenőkkel rendelkezik – vállalta, hogy támogatja a CD kiadását” – elevenítette fel a hanglemez megszületésének előzményeit Antal Tibor népdalénekes.
A CD első körben az intézet által félévente kiadott Trianoni Szemle folyóirat mellékleteként jelent meg, majd később piacra is került. A fiatal gyimesi népdalénekesnek néhány évvel ezelőtt jelent meg a Gyimesbükkbe beszaladt a gyorsvonat című lemeze, amely a Gyimesekben ismert katonadalokat tartalmazza, és amelyen Tímár Viktor kíséri furulyán és hegedűn.
„Az Ezer esztendeje című CD-n csoportosítani próbáltuk a dalokat. Vannak az 1848–49-es szabadságharchoz kötődő énekek, régi Bartók-gyűjtésből tanult dalok, és világháborúkhoz, a huszársághoz köthető énekek. Találtunk egy nagyon jó siklódi gyűjtést, és abból is válogattunk dalokat, így állt össze egy hanglemezrevaló” – mesélte Molnár Szabolcs, a Heveder zenekar tagja, aki szerint a zenekar számára is újdonságot jelentett a közös munka. „Igényes, jó minőségi hanglemez. Olyan dallamok vannak rajta, amelyek hitelesen tükrözik ezt a világot. Erdély katonazenéjének a CD-je” – fogalmazott a fiatal zenész.
Antal Tibornak mondhatni személyes kötődése van a CD-n megtalálható egyik nótához. „Az én nagyapám három gyermeket hagyott itthon, egészen a Somogy megyei (Magyarország) Nemesdéd faluig tartotta bajtársaival a frontot, és ott esett el huszonnégy évesen. Édesapám, aki túl kicsi volt és nem ismerhette az apját, féltve őrizte a halálesetet tanúsító igazolást. A nővérem 1990-ben felkereste Nemesdédet, megtalálták a sírt, amelyen akkor csak annyi állt: Aki a hazáért halt meg. Mára már a neve is felkerült a sírkőre, emlékművet állított neki a falucska. Véletlenül a siklódi gyűjtésben akadtam rá arra a dallamra, hogy Ha meghalok a hazáért, ki fog engem megsiratni, és ez a dal mindig őt juttatja eszébe” – elevenítette fel meghatódva nagyapja emlékét Antal Tibor.
A hanglemezen vannak közismert katonadalok, de megtalálhatók a nagyközönség számára kevésbé ismert nóták is rajta. Ma, amikor már megszűnt a sorkatonaság intézménye, és a katonadalok egyre ritkábban csendülnek fel, a CD hiánypótlónak is számít. „Nagy hagyománya volt falvakon a katonabúcsúztatóknak, de mivel már nem viszik katonának a legényeket, lassan egy olyan generáció nő fel, amely nem ismeri ezeket az énekeket. Fontosnak tartjuk, hogy ezt az értéket megőrizzük” – hangsúlyozta Antal Tibor és Molnár Szabolcs.
„Antal Tibor és a Heveder zenekar szép huszáros sorba rendezte legszebb katonadalainkat. Győzelme legyen, hogy még sok ezer évig szívből dalolja őket ükunokák, szépunokák hada úgy, ahogy érdemli, szorosan egymásba kapaszkodva” – írja a hanglemez méltatásában Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, folklórkutató.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!