2013. január 07., 12:372013. január 07., 12:37
A szervezők közlése szerint a tárlat elsőként péntektől Marosvásárhelyen látható, ahol 35 évvel ezelőtt alakult meg az erdélyi magyar művészeket magába foglaló alkotócsoport. Ennek tagjai 1978 és 1984 között élénk szellemi és progresszív művészeti tevékenységet fejtettek ki a hagyományos művészeti műfajok megújítására tett kísérleteikkel.
A csoportosuláshoz köthető képzőművészek nagy számban elhagyták Romániát az 1980-as években. A Magyarországra áttelepültek közül többen részt vettek 1991-ben Budaörsön a MA(születő) MŰ(vek) nevű alkotócsoport megalapításában is.
A szervezők szerint a 22 évvel ezelőtti újraalapítás egyrészt a MAMŰ marosvásárhelyi történetének folytatásaként is értelmezhető a névazonosság, valamint a szellemi és esetenkénti személyi folytonosság révén. Az alkotócsoport tagsága folyamatosan bővült, így a mai MAMŰ tagságában megtalálhatók az egykor Erdélyből áttelepült, Magyarországon született, valamint Nyugat-Európában és a határon túli területeken élő képzőművészek egyaránt.
A csaknem 70 kiállító művész részvételével megvalósuló Idő-függések című kiállítás a MAMŰ-ben találkozó művészeti sokszínűség szélesebb keresztmetszetét tárja a látogatók elé. A kiállítást februárban Sepsiszentgyörgyön, márciusban pedig Veszprémben is megtekintheti a közönség.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.